Infostart.hu
eur:
363.06
usd:
312.79
bux:
147554.65
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: Unsplash

Az anyja életére tört, de előtte még telefonált egyet

A Pest vármegyei nyomozók elfogták azt a férfit, aki édesanyja megölésére készült.

Szeptember 3-án este egy 34 éves férfi felhívott egy lelkisegély-szolgálatot, mert úgy érezte, valakivel beszélnie kell. A hívást fogadó munkatárs azonban hamar szembesült azzal, hogy nem egy átlagos beszélgetés kerekedett a történetből - olvasható a police.hu beszámolójában.

férfi ugyanis elmondta, hogy szerezni fog egy 38-as kaliberű pisztolyt,

az édesanyjához megy és lelövi,

majd saját magával is végezni fog. Az önkéntes a mintegy 15 perces beszélgetés során próbálta lebeszélni a telefonálót tettei megvalósításáról.

A hívás alapján a Pest vármegyei rendőrök azonosították a telefonálót, és még aznap elfogták szigetszentmiklósi lakásában, majd előállították.

Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a középkorú férfi egy késsel már többször megfenyegette az édesanyját.

Ha segítségre van szüksége

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 0-24-ben elérhető a 116-111-es számon, a hívás anonim és ingyenes. Chatelni 13-21 óra között itt lehet.

Ha felnőtt, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Az iváncsai SK On akkumulátorgyár belső monitoring kútjában NMP (n-metil-2-pirrolidon) oldószerszennyezést mutattak ki a gyár önellenőrző mérései során, a szennyezést még augusztus 28-án fedezték fel. Az NMP olyan anyag, amely a szervezetbe kerülve többek között magzatkárosító hatást fejthet ki. Molnár Tibor polgármester haladéktalanul elrendelte a település összes utcájában egy-egy fúrt vagy ásott kút vizének független bevizsgálását, amelyet az önkormányzat saját költségén végeztet el. A vezetékes ivóvizet a szennyezés nem érinti, az Ercsi felől érkezik csővezetéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×