Infostart.hu
eur:
359.42
usd:
309.78
bux:
130324.51
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Budapest, 2020. október 5. A Dandár Gyógyfürdő épülete a a IX. kerület, Dandár utca 3-ban. MTVA/Bizományosi: Róka László
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Nagyszerű hírt kapnak a fürdők kedvelői

Több mint egy évig tartó szünet után nyitják újra a budapesti Dandár Gyógyfürdő beltéri medencéit.

Még tavaly a nyár elején kezdődtek felújítási munkák a ferencvárosi Dandár Gyógyfürdőben. Emiatt a fürdőt teljesen be kellett zárni, de akkor még úgy tervezték, hogy a rekonstrukcióval a nyár végéig vagy legkésőbb az ősz elejéig végeznek.

Aztán ez máshogy alakult, mert a felújítás közben kiderült, hogy komolyabb statikai problémák adódtak a fürdőépülettel. Emiatt a teljes üzemszünet december 13-ig tartott.

Tavaly december közepén ugyanakkor csak részleges nyitás történt, a szabadtéri ikermedencét és a szaunavilágot vehették újra birtokba a vendégek. A belső terek felújítása ekkor még nem fejeződött be. A felújított, megszépült fedett rész átadása kapcsán korábbi tavaszi, majd nyár elejei nyitásról lehetett hallani.

A fürdő hétfői bejelentése szerint viszont ebből végül augusztus 1-je lett. Azaz most péntektől már a fedett részleg medencéit is használhatják a vendégek – írja a termalonline.hu.

A fürdő 9 és 19 óra között várja a vendégeket, kivételt jelent minden csütörtök, amikor 9 és 22 óra között tartanak nyitva. 14 év alattiak a Dandár Gyógyfürdőt nem látogathatják.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány – Újabb részletek a kegyelmi ügyben, embereket cserél a Fidesz

Tisza-kormány – Újabb részletek a kegyelmi ügyben, embereket cserél a Fidesz

A Fidesz-frakció több parlamenti bizottságban is tagcseréket hajt végre az Országgyűlés alakuló ülésén elfogadott összetételhez képest. Orbán Anita külügyminiszter a helsingborgi NATO-külügyminiszteri találkozón vesz részt, ahol személyesen egyeztetett Andrij Szibihával, Ukrajna külügyminiszterével is. Közben Vitézy Dávid arról beszélt, hogy a kormány kiemelt ügyként kezeli a budapesti repülőtér kapacitásbővítését és jobb megközelíthetőségét, beleértve a kötöttpályás kapcsolat megvalósítását, Magyar Péter pedig felszólította Novák Katalint, hogy három év után szólaljon meg a kegyelmi ügy részleteiről, miután a Sándor-palota nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint K. E. kegyelmi ügyében az iratokból nem derül ki egyértelműen, mi indokolta a pozitív döntést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×