Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: Pexels

Szeptembertől emelkedik a tanárok és az óvónők bére

A teljesítményértékelés alapján legjobbak kapnak emelést először.

A tavalyi 32,2 százalékos, valamint az idén januári 21,2 százalékos béremelés után további két alkalommal emelkedik a pedagógusok bére, a teljesítményértékelés alapján szeptember 1-jétől, 2026. január 1-jétől pedig a következő évi béremelés során. Mint a Belügyminisztérium írta, az újabb béremelések első üteme elsősorban a kiemelkedően teljesítőket, a második üteme a 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust, valamint a szakképzésben dolgozó oktatókat is érinti. A tanárok átlagbére az idei évben eléri a bruttó 850 ezer forintot - emelték ki.

Közölték azt is, a kormány idén januárban már biztosított egy átlagosan 21,2 százalékos béremelést a pedagógusoknak, így a pedagógus-átlagbér elérte a diplomás átlagbér 80 százalékát. A kormány vállalásának megfelelően ezt követően is folytatódik a tanárok béremelése - írták.

A tárca közleménye szerint az iskolákban június 30-ig, az óvodákban augusztus 15-ig értékeltek, illetve értékelnek az igazgatók, óvodavezetők. Az igazgatók a teljesítményértékelés alapján az átlagos teljesítményt nyújtóknak legfeljebb havi 20 000 forint, a kiemelkedően teljesítő pedagógusoknak havi 20 000 és 60 000 forint közötti összeget adhatnak.

A 2026-os tanárbéremelés mértéke a diplomás átlagbér emelkedésének mértékével lesz azonos; ennek pontos arányát, illetve összegét az év végén, a bérek éves alakulását figyelembe véve lehet megállapítani - írták.

Tudatták azt is, a két ütemben történő béremelésről egyeztettek a szakszervezetekkel, és azt tárgyalta a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal is.

A teljesítményértékelés alapján biztosítandó összeget teljes mértékben a magyar költségvetés fedezi. A teljes, 2031-ig terjedő tanárbéremelés nagyságrendje 6000 milliárd forint, amelynek 88 százalékát a nemzeti költségvetés biztosítja - tudatták.

Címlapról ajánljuk

Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Több mint 100 ezer új hallgató érkezik idén ősszel a felsőoktatásba, ami a tanévkezdéssel együtt jelentősen átalakíthatja a diákmunkapiacot. A Mind-Diák Szövetkezet szerint a diákok a nyári időszaknál kevesebb órát vállalnak majd, ugyanakkor a hosszú távú gyakornoki programok többsége változatlanul működik tovább, és egyre fontosabb szerepet kapnak a szakmai tapasztalatot nyújtó pozíciók.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×