Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Nyitókép: Budapest Airport

Ha most Budapestről indul repülővel, mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat

Érdemes a járat indulása előtt legalább két és fél órával megérkezni a repülőtérre, mert így jut elég idő a poggyászfeladásra, a biztonsági ellenőrzésre és a beszállás előtti pihenésre. A Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta: a megfelelő felületeken érdemes tájékozódni arról, mit lehet tenni a kézipoggyászba, milyen parkolási lehetőségek vannak vagy mit lehet elintézni online, hiszen így időt lehet spórolni.

Idén nyáron minden eddiginél több, 136 célállomás közül választhatunk, ha a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről repülünk külföldre. A Budapest Airport a nyári csúcsidőszakra már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést, és mindent megtesz az utasok biztonságáért és kényelméért. Tudatos felkészüléssel utasként is sokat tehetünk a stresszmentes repülőtéri élményért. A Budapest Airport összegyűjtötte, mire érdemes figyelni azért, hogy a kikapcsolódás már a repülőtéren kezdetét vegye, továbbá azt is megtudhatjuk, kihez vagy kikhez fordulhatunk, ha segítségre van szükségünk az utazás során vagy még előtte.

Valentínyi Katalin, a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta: nem elég, ha csak a repülőtér vagy a légitársaság készül fel az utazásra, illetve a gördülékeny reptéri ügyintézésre, az utasoknak is előrelátóknak kell lenniük. Az első fontos dolog az utazás tervezésekor, hogy tájékozódjunk a beutazási feltételekről, illetve szerezzük be a szükséges dokumentumokat. A legfőbb iratokat (személyi igazolvány, útlevél, vízum, esetleges oltásokkal kapcsolatos igazolások) az utazás teljes ideje alatt magunknál kell tartani, előtte pedig le kell ellenőrizni, hogy érvényesek-e a dokumentumok.

Érdemes informálódni arról is, hogy a kézipoggyászban és a feladott poggyászban milyen tárgyak szállíthatók, melyek tiltottak, és ennek megfelelően lehet elkezdeni a pakolást. A kézipoggyászba csak 100 ml-nél kisebb kiszerelésű folyadékok kerülhetnek, maximum 1 literes, újrazárható, átlátszó tasakban. Az engedélyezett és tiltott tárgyak listája megtalálható a Budapest Airport weboldalán.

Valentínyi Katalin kiemelte: a földi kiszolgálók megfelelően felkészülnek a nyári csúcsforgalomra, de ettől függetlenül lehetnek késések, akár járattörlések is, hiszen sok olyan befolyásoló körülmény (például műszaki meghibásodás, időjárás) van, amit nem tud kontrollálni a repülőtér vagy a légitársaság. Minden olyan holmit, amire az utazás során szükség lehet, és megengedett a szállítása, a kézipoggyászba kell tenni. Ilyenek például az okmányok, a pénztárca, a beszállókártya, a legfontosabb gyógyszerek, kisgyermekkel utazók számára a gyermek ellátásához szükséges tárgyak és ételek, esetleges járatkésés esetén pedig jó szolgálatot tehetnek a higiéniai eszközök, fájdalomcsillapítók.

A kézipoggyászba kisgyermekek tápszereit is bele lehet tenni. Vihetünk magunkkal kulacsot is, a csecsemőknek pedig cumisüveget, ugyanis a biztonsági ellenőrzést követően a repülőtér 13 ivókútjának bármelyikénél feltölthetjük friss, tiszta ivóvízzel. Repülőút előtt kiemelt fontosságú, hogy megfelelő mennyiségű alkoholmentes folyadékot, elsősorban vizet fogyasszunk. A Budapest Airport vezérigazgató-helyettese felhívta a figyelmet, hogy folyadéknak számítanak az olyan kenhető, krémes állagú anyagok is, mint például a különböző kozmetikumok, a májkrém vagy a bébiétel. Ezek limitáltan szintén elhelyezhetők a kézipoggyászban. Az utasbiztonságért felelős ellenőrök bármikor felszólíthatják az utasokat, hogy mutassák be, mi található a birtokukban lévő üvegben vagy a dobozban. A terminál A és B oldalán összesen hét baba-mama szoba áll a kisgyermekekkel utazók rendelkezésre. Ezekben a helyiségekben van lehetőség pelenkázásra vagy etetésre, illetve a fotelekben még aludhatnak is a kisbabák a szülők ölében.

Valentínyi Katalin arra kér mindenkit, hogy csak akkor utazzon repülővel, ha egészséges. Mint mondta, az elmúlt hónapokban is volt rá példa, hogy egy utas nem sokkal a műtétjét követően repülőre szállt, ami nem ajánlott. A személyzet adott esetben egészségi állapottal kapcsolatos igazolást is kérhet a reptéren, erről is érdemes gondoskodni, hogy ne érjen minket váratlanul egy ilyen ellenőrzés.

Nagyon fontos, hogy az adott járat indulása előtt legalább két és fél órával érkezzünk meg a repülőtérre, így biztosan elegendő idő jut a poggyászfeladásra, a biztonsági ellenőrzésre és a beszállás előtti pihenésre is.

A nyári szezonban akár napi 60 ezer utas is megfordulhat a repülőtér termináljain, ezért ha megoldható, kísérő nélkül lépjünk be a terminálépületbe, így elkerülhetővé válnak az esetleges torlódások. Valentínyi Katalin figyelmeztetett: schengeni övezeten kívüli zónába utazás esetén útlevél-ellenőrzés is történik, ami akár hosszabb ideig elhúzódó sorban állással is járhat, ezért az érintetteknek érdemes az indulás előtt három órával érkezniük. Amennyiben van rá mód, az utasfelvételt (check-in) és a parkolóhely-foglalást online is el lehet végezni otthonról, ezzel időt és pénzt is spórolhatnak az utasok, a beszállókártya birtokában elkerülhetik a repülőtéri sorban állást, és biztosíthatják parkolóhelyüket a terminálok közelében.

Aki feladott poggyásszal utazik, igénybe veheti a repülőtéri önkiszolgáló poggyászfeladó rendszert. Több légitársaság esetében ezt több órával a check-in pultok megnyitását megelőzően, az napi utazási csúcsidőszakok előtt meg lehet tenni. A csomagcímkét önállóan is ki lehet nyomtatni vagy segít ebben a repülőtéri személyzet. Ezt követően pedig már csak fel kell helyezni a csomagot a kijelölt poggyászszalagra. A helyszínen a földi kiszolgáló vállalat és a Budapest Airport munkatársai mellett oktatóvideók is segítik az utasokat. A tagomat a beszállókártyán feltüntetett vonalkód beszkennelését végzi el. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér A és a B oldalán összesen 39 tagomat van.

A Budapest Airport vezérigazgató-helyettese azt tanácsolja az utasoknak, tájékozódjanak, hogy az A vagy a B oldalon lehet áthaladhatni gyorsabban a biztonsági ellenőrzésen. Mindkét utasbiztonsági folyosó ugyanarra a helyre vezet, ezért mindegy, hogy az A vagy a B oldalon megyünk át, de nem tudhatjuk előre, hol alakul ki torlódás. A kijelzőkön megfigyelhető, hogy merre a leggyorsabb az áthaladás.

Ha bárkinek problémája adódik a repülőtéren vagy a tervezés során, érdemes felkeresni a Budapest Airport honlapját, ahol minden fontos tudnivaló megtalálható, vagy elnavigálnak a megfelelő helyre, hiszen nem mindenért a repülőtér a felelős.

Például poggyászkésés vagy elveszett poggyász esetén a földi kiszolgáló vállalatokat kell keresni, amelyek a légitársaságokkal állnak szerződéses viszonyban.

Ha pedig elhagytunk bármilyen tárgyat, akkor telefonon vagy e-mailben jelenthetjük be. A Budapest Airport a jelzett weboldalon közzétette azt is, milyen parkolási lehetőségek vannak, továbbá az esetleges egészségügyi segítségnyújtással kapcsolatban is kaphatunk tájékoztatást.

A Ferihegyi repülőtéren hamarosan visszaadják a forgalomnak az úgynevezett hidat, angol nevén curbside-ot, ami felvezet a terminál épület elé az indulási oldalon. Az elmúlt hónapokban elvégezték a szükséges felújításokat, így a lezárás néhány napon belül feloldható lesz. A területet újraaszfaltozták, de a forgalomszabályozásban, a forgalmi rendben is lesznek változások a hídon, hogy még inkább garantálni tudják az utasok biztonságát mind az indulási, mind az érkezési oldalon.

Valentínyi Katalin elmondta: az 5 perces ingyenes áthajtás mindkét szinten biztosított, úgyhogy ha valaki úgy érkezik meg a reptérre, hogy a hozzátartozója felveszi, vagy éppen csak gyorsan kiteszi, az indulási oldalra néhány napon belül fel lehet majd hajtani, az érkezési oldal pedig jelenleg is használható. Természetesen a reptér parkolói is folyamatosan az utasok rendelkezésre állnak. Érdemes előre online helyet foglalni, hogy minél kényelmesebben, a számunkra lehető legkisebb távolságban tudjunk leparkolni autónkkal a terminálépületektől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek  farkasszemet

Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek farkasszemet

Egyre hangosabban szólnak a harci dobok a Távol-Keleten, a világnak szinte minden napra jut valami hír a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (People’s Liberation Army – PLA) mozgásáról, vagy éppen legújabb fejlesztéseiről. Az utóbbi hetekben éppen Japánnal megy az acsarkodás, de a háttérben az Egyesült Államok folyamatosan erősíti a pozícióját, méghozzá nem is akárhol: a második világháború legendás helyszíneit élesztik újra, olyat is, ahonnan elindultak a bombázók 1945 augusztusában a Japán elleni atomcsapáshoz. A terv világos stratégiát vázol fel, amely arra figyelmezteti a teljes térséget, hogy egyre élénkebben éri őket a háború közelgő szele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×