Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálja 2024. június 6-án. Ezen a napon aláírásra került a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése, így közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér. A megállapodásnak köszönhetően a magyar állam vételár arányosan 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Technológiai és infrastrukturális újításokkal készültek fel a nyári csúcsforgalomra Ferihegyen

A megfelelő erőforrások biztosításával, pontos tervezéssel és a repülőtéri ökoszisztéma tagjaival való szorosabb együttműködéssel a repülőtér-üzemeltető készen áll a következő hónapok forgalmának kezelésére, valamint az összes utas biztonságának és kényelmének biztosítására, minden helyzetben – mondta az InfoRádióban Valentínyi Katalin, a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese.

Rekord utasforgalom várható a nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Budapest Airport felkészült a nyári csúcsforgalom kezelésére, de az esetleges késésekre, járatkimaradásokra is. A Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta: a 2025-ös év első öt hónapjában több mint hétmillióan fordultak meg a repülőtéren, és a nyári időszakban további jelentős, dinamikus növekedésre számítanak. Kiemelte, hogy soha nem látott számú (136) célállomásra lehet közvetlen járattal utazni Budapestről, és mivel szombattól jön az iskolai szünet, még nagyobb számban indulnak majd charterjáratok Ferihegyről. Nyáron háromszor annyi ilyen járat közlekedik majd, mint más időszakokban.

Valentínyi Katalin szerint a légikikötő valamennyi dolgozójának pontos, összehangolt és precíz munkájára lesz szükség, hogy kezelni tudják a csúcsforgalom okozta kihívásokat. Hozzátette: nemcsak a Budapest Airport, hanem a partnervállalataik is felkészültek, de ettől függetlenül lehetnek olyan, rajtuk kívülálló körülmények (például időjárás, repülőgépek műszaki meghibásodása, a személyzet elérhetőségével kapcsolatos problémák), amelyek késésekhez, járattörlésekhez vezethetnek. Ugyanakkor biztos benne, hogy a repülőtér mellett a légiforgalmi irányítók és a légitársaságok számára is a biztonság lesz az elsődleges szempont.

A Budapest Airport vezérigazgató-helyettese elmondta: az esetleges késésekre gondolva úgynevezett BUD:carezone segítő pontokat alakítottak ki a repülőtéren, amelyek az A és a B oldalon is elérhetők mindkét terminálon. Járattörlések vagy késések esetén ezeken a pontokon biztosítják a repülőtéren várakozó utasok gyors tájékoztatását, valamint szükség esetén ételt, italt, higiéniai termékeket, a kisgyermekeseknek pedig bébiételt, pelenkát biztosítanak. A BUD:carezone-ban az utasok minden, számukra hasznos elérhetőséget és tudnivalót megkapnak.

Nagy előnye, hogy az utasok egy helyen gyors és pontos információkhoz juthatnak.

Valentínyi Katalin beszámolt az elmúlt időszak fejlesztéseiről is. Elkészült a terminálépületet megközelítő híd felújítása, valamint összesen 36 önkiszolgáló, poggyászfeladó automata működik a két terminálon. Ez azért nagyon hasznos, mert nem kell beállni a check-in pult előtt a sorba azoknak az utasoknak, akik otthon elvégzik az online becsekkolást. A önkiszolgáló, poggyászfeladó automaták az A és a B oldalon is elérhetők az indulási csarnokban. A vezérigazgató-helyettese hozzátette: a Budapest Airport munkatársai a helyszínen segítenek azoknak, akik nem járatosak az automaták kezelésében. Akik ezt a lehetőséget választják, azoknak ki kell nyomtatniuk a poggyászcímkét, és csak utána adhatják fel csomagjukat.

A fejlesztések a biztonsági ellenőrzéseket is érintették. A legforgalmasabb biztonsági sávokban olyan modern testszkennereket telepítettek, amelyek sokkal hatékonyabb ellenőrzést tesznek lehetővé. Valentínyi Katalin emlékeztetett: a korábbi bejelentésnek megfelelően bővíteni fogják a 2-es terminál utasfelvételi csarnokát és a parkolók kapacitása is folyamatosan bővül majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hormuzi-szoros: Trump türelmetlen, gyorsítani próbál a NATO

Hormuzi-szoros: Trump türelmetlen, gyorsítani próbál a NATO

Már több mint húsz ország, többségében NATO-tagországok csatlakoztak a Hormuzi-szoros hajózási biztonságának érdekében szükséges lépések kidolgozásához Donald Trump amerikai elnök sürgetésének hatására - közölte Mark Rutte, a NATO-főtitkára vasárnap amerikai médiumoknak adott interjúkban.

Nagyot ment az AfD a választáson, de egy miniszter vezetheti Rajna-vidék-Pfalz tartományt

Harmincöt év után ismét Rajna-vidék-Pfalz kormányzó pártja lehet a kereszténydemokrata CDU a vasárnap tartott helyi parlamenti választások esti részeredményeként. A nagy vesztes – akárcsak két héttel ezelőtt Baden-Württembergben – a szociáldemokrata SPD. A párt három és fél évtized után várakozáson alul szerepelt, és csakis kisebbik koalíciós partner lehet.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Európa veszélyben lehet, F-15-öst vett célba a rezsim - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Európa veszélyben lehet, F-15-öst vett célba a rezsim - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Benjámin Netánjahu izraeli miniszterelnök szerint megváltozott a konfliktus jellege, ez pedig már az egész világot érinti – közölte az Iran International. Mindezt azt követően jelentette ki, hogy a rezsim az Indiai-óceánon fekvő Diego Garcia támaszpontot lőtte, ami jelzi, hogy már 4000 kilométerre is elérnek a ballisztikus rakétáival. A közösségi médiában kezdett el terjedni az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) videója, ami valósnak tűnik. Ezen az látható, hogy egy F-15-ös vadászgépet vesznek célba a légvédelmi rendszerekkel. Noha Donald Trump nemrég már az iráni háború fokozatos leépítéséről beszélt, és egy új potenciális háttéralkuról is érkeztek hírek, Iránt egyelőre nem hatották meg ezek a tervek, a hétvégén több támadást is végrehajtottak. Eközben az egyre inkább elhúzódó konfliktus egyre súlyosabb hatásokkal jár világszerte: több légitársaság is ritkítja járatait az elszálló energiaárak miatt, eközben pedig Magyarország szomszédjában, Szlovéniában már rendkívüli intézkedéseket jelentettek be az üzemanyag-ellátás körül kialakult helyzet kezelése érdekében. Vasárnapra virradóan Trump megfenyegette Iránt: az elnök 48 órát adott a Hormuzi-szoros újranyitására, erre válaszul Irán kijelentette, hogy az ország ellenségeinek kivételével mindenki számára nyitva áll a kulcsfontosságú szoros. Cikkünk folyamatosan firssül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×