Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
319.14
bux:
143278.78
2026. július 22. szerda Magdolna
A Magyar Honvédség JAS-39 harcászati repülőgépéinek díszelgő bemutatója a Duna felett az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén rendezett légi parádén 2024. augusztus 20-án.
Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Harcászati feladat vár a magyar Gripenekre

Kitelepült a dániai Skrydstrup légibázisra a Magyar Honvédség öt JAS-39 Gripen repülője. A vadászgépek a Ramstein Flag 2025 többnemzeti repülő harcászati gyakorlaton vesznek részt, amelyet Hollandia, Németország és Dánia légtereiben tartanak április 11-ig.

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a Ramstein Flag 2025 a NATO egyik legjelentősebb légierő gyakorlata, amelyet a szövetség északi régiójában rendeznek meg, hogy fejlesszék a közös műveletek végrehajtásához szükséges készségeket.

A kéthetes esemény során a pilóták különböző összetett harci forgatókönyvek szerint hajtanak végre feladatokat, közöttük légi harc, földi célpontok elleni támadás, valamint közös műveletek más nemzetek légi és szárazföldi erőivel – ismertették.

A gyakorlaton a Magyar Honvédség mellett több mint 15 NATO-tagállam vesz részt, köztük az Egyesült Államok, Németország, az Egyesült Királyság, Finnország, Hollandia és Dánia.

Az idei gyakorlat során Magyarország harcászati repülői együttműködnek ötödik generációs, F–35-ös lopakodó gépekkel, de az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár gépei légi támadó és védelemi jellegű, komplex műveletek is gyakorolnak majd valósághű többnemzeti környezetben – tették hozzá.

Mint írták, a magyar légierő már több alkalommal bizonyította felkészültségét nemzetközi viszonylatban, és a Ramstein Flag 2025 gyakorlat újabb fontos lépést jelent a pilóták, a vadászgépek és személyzetük harckészültségének fenntartásában és fejlesztésében a legújabb taktikai eljárások elsajátításával.

A Magyar Honvédség számára a Ramstein Flag 2025 nemcsak egy katonai gyakorlat, hanem egy stratégiai jelentőségű esemény is, amely hozzájárul a régió biztonságának növeléséhez és a szövetségi kötelékek megerősítéséhez – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×