Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
318.38
bux:
144628.82
2026. július 22. szerda Magdolna
A Tomaj katamarán a fonyódi hajóállomáson a hajózási évadnyitó napján, 2025. március 28-án.
Nyitókép: Vasvári Tamás

Új kedvezményezettjei lesznek az idei balatoni hajózási szezonnak

A családokra és a kerékpárosokra fókuszál kedvezményeivel és szolgáltatásaival a Balatoni Hajózási Zrt. az idei, 179. személyhajózási szezonban - jelentette be a társaság vezérigazgatója. A személyhajók jegyei kisebb, a vitorláskikötők díjai valamivel nagyobb mértékben emelkednek.

Veigl Gábor elmondta, emellett céljuk az is, hogy elérjék vagy akár meg is haladják a tavalyi rekordforgalmat A társaság szezonnyitó rendezvényén, egy Fonyód-Badacsony között közlekedő katamaránon a vezérigazgató felidézte, hogy tavaly 4 új hajót is forgalomba állítottak, és rendkívül jó szezont zártak. Több mint 2,3 millió utast szállítottak a társaság hajói és kompjai, ami 200 ezerrel múlta felül az előző évi utasforgalmat, visszaigazolva az addigi fejlesztések eredményességét.

Az idén a társaság kiterjeszti a tavaly bevezetett családi kedvezményeket az egygyermekes családokra is - több mint 10 százalékkal csökkentve az utazás díját -, amelyet nemcsak menetrendi, hanem sétahajókra és gyermekhajó-programokra is igénybe lehet venni.

"A kerékpárosok számának növekedése egészen elképesztő"

- hangsúlyozta a vezérigazgató.

Tavaly kerékpárosbarát útvonalakat és járatokat határoztak meg, idén pedig csökkentették a bicikliszállítás díját mind a hajókon, mind a kompokon.

A kompokon továbbra is élnek a tavaly bevezetett kedvezmények: gépjárműjegy megváltásával díjmentesen utazhatnak a 14 év alattiak, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok, a 14-25 év közötti fiatalok pedig félárú jegyet válthatnak. A digitális BAHART-kártya akár 15 százalékkal olcsóbb kompközlekedést biztosít. Fizetni SZÉP-kártyával is lehet, a jegyek pedig megválthatóak az online jegyértékesítő felületen, valamint a kikötőkben található jegyautomatákon keresztül is - sorolta.

Veigl Gábor a hétvégén induló járatokról közölte, egyelőre a két fő útvonalon, Fonyód-Badacsony, valamint Siófok-Tihany között közlekednek mentrend szerinti járatok minden pénteken, szombaton és vasárnap, a tavaszi szünettől pedig már minden nap. Május 1-jén további útvonalakon indul be a forgalom Balatonföldvár, Balatonlelle, Balatonboglár, Balatongyörök, Balatonmáriafürdő, Révfülöp és Szigliget kikötőinek bekapcsolódásával.

A tavaszi szünetben sétahajózásra, azt követően pedig már egyedi programhajókra is jegyet lehet váltani,

míg a nyári főszezonban gyerekhajók, gyerekkoncert-sorozatok, naplementenéző sétahajók, chill- és bulihajók is várják a közönséget.

A hajózási szezonnyitást Fonyód és Badacsony programokkal színesítette. Hartai Béla (független), Badacsonytomaj polgármestere azt hangsúlyozta, a Balaton nem elválasztja, hanem összeköti a partján lévő településeket. "Badacsonytomajhoz a legközelebb eső város sem Tapolca, ahogy mindenki gondolná, hanem Fonyód" - mondta. Erdei Barnabás (Fidesz-KDNP), Fonyód polgármestere is méltatta a két település közötti, régóta élő kapcsolatot, amelyben részt vesznek egymás kulturális és gasztronómiai rendezvényein is, köszönhetően a személyhajózásnak is.

Veigl Gábor kérdésre válaszolva elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban pedig balatoni önkormányzat tulajdonában lévő BAHART-nak tavaly 4,8 milliárd forintos árbevétele volt, ami 10 százalékkal haladta meg az előző évit. Az adózott eredmény csaknem 200 millió forint, amit a korábbi évek gyakorlata szerint várhatóan nem vesznek ki osztalékként a tulajdonosok, hanem visszaforgatják a cég fejlesztéseire.

Idén 4-8 százalékos emelések lesznek a személyhajózás-, és 10-15 százalékos emelések a vitorláskikötők díjaiban.

Ismertette, már zajlik a társaság balatonfüredi kikötőjének mintegy 500-600 millió forintos felújítása, ami a tervek szerint a főszezonra elkészül. Nyár végétől indul a két kompkikötő felújítása mintegy 5 milliárd forintból, várhatóan két ütemben, két télen át, amihez az állam 3 milliárd forintnyi támogatást nyújt. Az idei főszezon után kezdődik meg a fonyódi kikötő 500-600 millió forintba kerülő felújítása is, amivel a tervek szerint jövő tavaszra készülnek el - közölte a vezérigazgató. Hozzátette, a távlati tervekben szerepel a kikötőfelújítások folytatása Badacsonyban, Balatonlellén és Balatonföldváron, valamint további flottafejlesztés.

Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Orbán Viktor: mostantól minden illegitim, a cél a jogállam békés visszaállítása

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tartott tájékoztatót. Az InfoRádió kérdésére beszélt Szijjártó Péter döntéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×