eur:
400.44
usd:
371.54
bux:
92221.62
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Nyitókép: Orbán Viktor/Facebook

Orbán Viktor: „A háború 2025-ben véget ér”

„Van olyan év, amikor az is siker, ha életben maradunk, az is jó, ha nem csúszunk vissza. A háborús évek ilyenek. A háború három évét Magyarország kibekkelte. Próbáltunk a kanyarban előzni, és még a háborús helyzetet is valamennyire a javunkra fordítani, de ez Európában senkinek sem sikerült. A háborúban mindenki rosszul járt, minden gazdaság. Komoly teljesítmény, hogy Magyarország nem süllyedt vissza, és nem került olyan állapotba, különösen a versenyképesség szempontjából, mint a legtöbb európai gazdaság. Így most, amikor vége lesz a háborúnak, repülőrajtot vehetünk” – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök.

A konzervatív napilapnak adott interjúban a miniszterelnök a magdeburgi merénylettel kapcsolatban elmondta, „amíg a migrációs invázió nem következett be Európában, ilyesmi nem történt. Azóta viszont visszatérően megtörténik.” Hozzátette: „Adjunk hálát a Jóistennek, hogy nekünk nem kell átélnünk ilyesmit. Megakadályozni a további merényleteket csak olyan országokban feladat, ahová beengedték a migránsokat. Ahová nem engedték be, ott egyetlen következtetés adódik, ezután sem szabad beengedni őket, pont. Nem tudom, melyik nehezebb, nem beengedni őket, vagy ha már beengedted, akkor megvédeni magad. Nekünk, magyaroknak, szerencsére időben volt eszünk és merszünk nemet mondani. Ha elhibázod, benne vagy, és onnan más világ kezdődik. A németek már ebben a másik világban élnek.”

Azt is elárulta, hogy megítélése szerint „szakmája” legbalszerencsésebb évén van túl. Mint mondta: „Könnyű év az én szakmámban nincs. Az viszont igaz, hogy ilyen balszerencsés időszak sem volt még. A világ nyugati felén több életidegen, veszélyes eszméknek hódoló, országaikat megvédeni képtelen vezető van egyidőben hatalomban. A 2020-as választás után, amit nyilvánvalóan elcsaltak, hogy megfosszák Donald Trumpot az elnökségtől, egy éven belül távozott Angela Merkel, a németek erős és stabil kancellárja, és Franciaország bonyolult politikai rendszere is a csúnyábbik arcát kezdte mutatni. És éppen ekkor vállaltunk egy erőnket meghaladó katonai konfliktust Oroszországgal. Ilyen rosszul még nem álltak a csillagok az égen, a mögöttünk hagyott négy év volt a legnehezebb időszak, amióta a rendszerváltás szele besodort engem a politikai életbe.”

Az orosz–ukrán háború jövő évi kimneteléről hatázottan fogalmazott: „A háború 2025-ben véget ér. Vagy úgy, hogy sikerül béketárgyalással lezárni, vagy úgy, hogy az egyik harcoló fél megsemmisül.”

Az „új” ellenzékről, Magyar Péterről és a Tisza Pártról így fogalmazott: „A miniszterelnöknek az emberek és az ország ügyeivel, és nem az ellenzékkel kell foglalkoznia. Annyit azért mondhatok, hogy a mostanihoz képest Gyurcsány egy Adenauer volt. Egyébként a verseny jó. Ha nem versenyzel, elkényelmesedsz, és azt hiszed, hogy rutinból is elvégezheted a munkádat. Ez a politikában életveszélyes.”

A teljes interjú itt olvasható.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Elhúzódó háború esetén az utánpótlás mellett nagyon fontos a lakott területek és a kritikus infrastruktúra védelme, ezért is szükséges, hogy hosszabb távon megfelelő számú sorkatonaság legyen egy-egy országban – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biztonságkutató Központjának igazgatója. Az ezredes arra is kitért, van-e elég ember Magyarországon arra, hogy adott esetben ismét elrendeljék a kötelező sorkatonai szolgálatot.

Szakértő: az oroszok a béketárgyalásokon mindig adnak egy icipicit, cserébe sokkal többet kérnek

A Fehér Ház közleményt adott ki a kedden lezárt amerikai–ukrán tárgyalások után, az Egyesült Államok szerint Oroszország és Ukrajna hajlandó lenne leállítani a fekete-tengeri hadműveleteit. Oroszország azt közölte, hogy a fekete-tengeri megállapodás csak bizonyos szankciók feloldása után léphet életbe. Az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense segített tisztán látni a helyzetben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Oroszországban már kész vannak a tervek a háború lezárására, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Oroszországban már kész vannak a tervek a háború lezárására, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Vadim Szkibickij ukrán hírszerzési vezető szerint Oroszországnak világos elképzelései vannak az ukrajnai háború lezárásával kapcsolatban – közölte az RBC Ukraine. Az orosz mk.ru számolt be arról, hogy egyáltalán nem kizárt egy újabb mozgósítási hullám Oroszországban. Az orosz-ukrán háborúban jelenleg nehezen átlátható a helyzet, mivel a kedden bejelentett részleges tűzszünettel kapcsolatban egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket tesznek a felek. Cikünk folyamatosan frissül a háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 27. 05:48
×
×
×
×