Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Nyitókép: Unsplash

Kisvállalkozói- és újabb családvédelmi akciótervet készít a kormány a jövő évre - a nap hírei

Több ponton módosította az otthonfelújítási program kiírását az Energiaügyi Minisztérium. A magyar állam egymilliárd euró összegben vett fel hitelt kínai bankoktól tavasszal.

Több ponton módosította az otthonfelújítási program kiírását az Energiaügyi Minisztérium. Az MFB Bank Pont Plusz hálózat minden lakossági fiókjában online is be kell fogadni a kölcsönkérelmeket. Pontosították, hogy mely korábbi energetikai támogatási program nyertesei nem vehetnek részt a pályázaton, így a Napenergia Plusz Programban forráshoz jutó családok nincsenek kizárva.

Kisvállalkozói- és újabb családvédelmi akciótervet készít a kormány a jövő évre, az elképzeléseket ősszel tárgyalják – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy a cél a növekedés beindulásának támogatása. Közölte azt is, hogy várhatóan emelik a légtérhasználati díjat, és komoly változásokat terveznek a magyar légirányításnál.

A magyar állam egymilliárd euró összegben vett fel hitelt kínai bankoktól tavasszal - derül ki az Államadósság Kezelő Központ frissített statisztikáiból. Az állam április 19-én a teljes összeget lehívta. A Portfolio arra hívja fel a figyelmet, hogy a kötvénytartozásokat nem számolva ez az összeg a legmagasabb a magyar állam fennálló hiteltartozásai közül, és ezzel kritikus szintre nőtt a devizaadósság aránya az államadósságon belül.

Ülést tartott délelőtt a kormány. A döntéseket a tervek szerint a holnapi Kormányinfón ismertetik. Orbán Viktor miniszterelnök ma este Tusnádfürdőre utazik. A kormányfő az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetemen szombat délelőtt fél 11-kor tart előadást, amelyet élőben közvetít az InfoRádió.

A hatékony és fenntartható működéshez egyetlen nagy, integrált nemzeti közlekedési vállalatra van szükség, ami a magyar vasúttársaság bázisán épül fel – reagált a közlekedési miniszter a Facebook-on a MÁV és a Volán összevonása miatt elhangzott bírálatokra. Lázár János szerint a társaságok összevonása után is megmarad a MÁV, Volán és HÉV márkanév.

172 millió forint prémium kiosztását hagyta jóvá a főpolgármester a múlt héten – írja a Népszava. A BKK, a BKV és a Budapesti Közművek vezérigazgatója mellett az állami tulajdonban lévő MÁV-Start vezérigazgató-helyettese, Szarka Zsolt is kapott az összegből.

Több mint 90 ezren kerültek be a felsőoktatási intézményekbe a ponthatárok kihirdetése után – jelentette be a kulturális és innovációs miniszter. A legnépszerűbb képzési területek most is a gazdaságtudományi szakok. Az Oktatási Hivatalhoz fordulhatnak azok, akik kérdésük van a különböző felsőoktatási jelentkezési helyeken adódó eltérő pontszámokkal kapcsolatban.

Az állami fenntartású egyetemek dolgozóinak bérrendezését sürgeti az MSZP. Hiller István volt oktatási miniszter szerint az ehhez szükséges 10-11 milliárd forint előteremthető a költségvetésből.

Néhány kisebb terület kivételével véget ért a nyári aratás – közölte az Agárminisztérium. Az idei termés nagy része már a tárolókban van és a hazai ellátás biztosított. Feldman Zsolt államtitkár arról beszélt, hogy az idei nyári aratás a korábbi évekkel összevetve átlagos eredménnyel zárult. A szezonban kialakult hazai búzaárak figyelembevételével pedig az 1 kilogrammos kenyér előállításához felhasznált búza értéke nem haladja meg a 100 forintot.

Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard harckocsit küld Ukrajnának. Tavaly áprilisban jelentették be, hogy egy 3. féltől megvásárolják a harckocsikat, amelyeket bevethető állapotba hoznak. Ukrajna egy további Patriot légvédelmi rendszert is kap Hollandiától.

Oroszország kész tárgyalni Ukrajnával, és különböző variációk vannak arra, hogy ki legyen a partner - jelentette ki az elnöki szóvivő. Dmitrij Peszkov így válaszolt arra a kérdésre, hogy lehetségesek-e tárgyalások az ukrajnai konfliktus békés rendezésről Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek a legitimitását Moszkva kétségbe vonta.

Kimentette a Gázai övezetből 5 megölt túsz holttestét az izraeli hadsereg. Az iszlamista Hamász palesztin szervezet tavaly október 7-i terrortámadásában ölte meg az öt izraelit, majd a holttestüket elhurcolták.

A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden a nemzethez intézett beszédében. Az amerikai elnök kijelentette, világossá vált számára, hogy egységre van szükség a pártjában. Közölte azt is, hogy az elnöki mandátumából hátralévő hat hónapban hivatali feladataira kíván összpontosítani.

Kanadában mintegy 25 ezer embert költöztettek ki otthonából az Alberta és Brit Columbia tartományban pusztító erdőtüzek miatt. A tűzoltók nagy erőkkel küzdenek számos kulcsfontosságú létesítmény, így a Trans Mountain olajvezeték biztonságban tartásáért.

Iszaplavinákat, áradásokat és baleseteket okozott Tajvanon a Gaemi tájfun. Legalább öt ember meghalt, 531 pedig megsérült. A tájfun miatt több mint 400 belföldi- és nemzetközi repülőjáratot, valamint egyes vonatjáratokat is törölni kellett Tajvanon. A tájfun érkezése előtt a kínai Fucsien tartományban több mint 240 ezer embert evakuáltak.

Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×