Infostart.hu
eur:
398.8
usd:
343.06
bux:
101262.87
2025. július 20. vasárnap Illés
Children surfing the net during the break at school
Nyitókép: Dobrila Vignjevic/Getty Images

Horváth Péter: a teljes mobiltilalom nem segítené elő az oktatási rendszer hatékonyabb működését

A veszélyes tárgyakat ki kell tiltani az iskolákból, az okoseszközök használatát pedig korlátozni kell, de van néhány gyakorlati kérdés, amelyek megválaszolása nélkül egy központi rendelet sem lesz hatékonyabb, mint a jelenlegi iskolai házirendek – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a kormány a köznevelési törvény módosításával egységes szabályozást hozna létre az iskolába bevihető tárgyakra, elektronikai eszközökre vonatkozóan, így akár a mobiltelefonok használatát is korlátozhatják. A Belügyminisztérium korábbi indoklása szerint az okoseszközök negatívan befolyásolhatják a tanulók társas és szociális viszonyait, illetve káros hatással lehetnek verbális kommunikációjukra.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az InfoRádióban elmondta: a törvényjavaslat alapján nem lehet majd bevinni az iskolákba balesetveszélyes tárgyakat, eszközöket. Egyelőre nem tudni, pontosan mik kerülnek fel a tiltólistára, de Horváth Péter szerint „nehezen lesz értelmezhető” egy ilyen felsorolás, mert elképzelhető, hogy hiányos lesz, kimaradnak lényeges dolgok vagy nem megfelelően fejtenek ki egy-egy meghatározást, „ami akár félreértéseket is szülhet”. Úgy véli, a diákok többségét inkább az a javaslat érinti, amely korlátozná bizonyos elektronikai eszközök – főleg mobiltelefonok – használatát. Emlékeztetett, hogy ezzel kapcsolatban korábban készített egy felmérést a Belügyminisztérium, és a megkérdezett pedagógusok jelentős része egyetértett a korlátozás felvetésével. Több oktatási intézmény házirendjében már szerepel is ez a szigorítás.

Horváth Péter szerint azonban

nem lehet ugyanolyan tiltást vagy korlátozást bevezetni az általános iskola alsó és felső tagozataiban, valamint a középiskolában.

Úgy gondolja, a középiskolákban sokkal többen használják tanítási órákon az okoseszközöket, és szerinte ennek így is kell maradnia a jövőben is. Ezek a készülékek ugyanis sok esetben nagyon hasznosak, rengeteget segítenek a pedagógusoknak az oktatásban, valamint a diákoknak a tanulásban. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke úgy értesült, hogy hosszas előkészületek és egyeztetések előzték meg a törvényjavaslat megírását, és a döntéshozók is azon az állásponton vannak, hogy a középiskolákban lehessen használni okoseszközöket.

Ezeknek az eszközöknek ugyanakkor negatív hatásai is vannak, és nemcsak Magyarországon, hanem a világon mindenhol foglalkoznak a probléma lehetséges megoldásaival. Horváth Péter hozzátette: sok aggodalomra okot adó esetről lehet hallani,

főként a tanórai fegyelemre és a diákok közötti társas, személyes kapcsolatokra hatnak negatívan ezek a kütyük.

Figyelmeztetett, hogy a tanulók az órákon, iskolai rendezvényeken akár engedély nélkül is készíthetnek képeket, hanganyagokat vagy videókat a telefonjaikkal, amelyek nyilvánosságra hozatalával nagy károkat is okozhatnak osztálytársaiknak, tanáraiknak. Véleménye szerint ezek az esetek nagyon súlyos problémákat, kérdéseket vetnek fel, amelyekkel mindenképpen foglalkozni kell.

Ugyanakkor megjegyezte: a teljes mobiltilalom „biztosan nem segítené elő” az oktatási rendszer hatékonyabb működését, sőt inkább gátolná, mert az okoseszközök megfelelő használata sok terhet levesz a tanárok válláról, illetve a diákok ismeretszerzését, tanulmányait is segíti. Mint mondta,

vannak olyan tantárgyak, amelyeknél szinte már nélkülözhetetlenek ezek a készülékek, másoknál viszont „észszerűen kell megoldani a használatukat”.

Horváth Péter kifejtette: nagyon fontos a pedagógusok és a szülők szerepe, hogy minél többet beszélgessenek a gyerekekkel, és megértessék velük, hogy mi az, ami hasznos, illetve mit nem szabad, mert káros lehet rájuk vagy másokra nézve. Fel kell hívni a diákok figyelmét a veszélyekre, és a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint célszerű utánanézni akár annak is, milyen jogi problémák, anomáliák adódhatnak. Többször volt már rá példa ugyanis, hogy egy-egy diák meggondolatlanul töltött fel kompromittáló vagy lejáratú célú képeket, felvételeket a világhálóra.

Úgy véli, nem maguk az eszközök jelentik a fő problémát, hanem azok bizonyos funkciói, valamint használati módja. Ugyanakkor szerinte azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy

a túlzott telefonhasználat károsan befolyásolhatja az iskolai közösségi létet, a szocializációt, a gyerekek egészségi állapotát.

Éppen ezért Horváth Péter azt sem támogatja, hogy például az alsó tagozatos diákok a tanítási órák közötti szünetekben mobilozhassanak, véleménye szerint jobb lenne, ha inkább egymással beszélgetnének vagy készülnének a következő órára, foglalkozásra.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke elmondta: rengeteg oktatási anyag és az Oktatási Hivatal által előírt tankönyv, segédanyag érhető már el az applikációkban, amit rendkívül hasznos dolognak nevezett. A különböző mobilalkalmazásoknak köszönhetően a tanulók véleményt formálhatnak a tananyagról, teszteket tölthetnek ki, észrevételeket tehetnek vagy akár a tanáraik munkáját is értékelhetik.

„Nagyon fontos, hogy megteremtsük az egyensúlyt a mobileszközök használatával kapcsolatban.

Meg kell nézni, milyen problémákat vetnek fel, illetve milyen lehetőségeket biztosítanak” – fejtegette.

Horváth Péter szerint még sok olyan gyakorlati kérdés van a törvényjavaslattal kapcsolatosan, amelyek nem tisztázottak. A tervezet szerint a tanároknak és az iskolaőrnek jogosultságuk lesz arra, hogy átvizsgálják a diákok csomagját és tárolóhelyiségét. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta, a jelenlegi szabályozatlan helyzetben nagyon kényes téma, hogy „ki és milyen módon nyúlhat bele más táskájába” az iskolákban.

Mi kerülhet fel a tiltólistára?

Kiemelte, hogy biztosan lesznek olyan diákok, akik mentesülnek egyes elektronikai eszközök vagy más készülékek, tárgyak tilalma alól, külön megemlítette a gyengénlátókat. Hozzátette: a szakképzésben tanulók a gyakorlati órákon számos eszközt, tárgyat vagy gépet használnak, így ezekben az érintett intézményekben valószínűleg több dolog is lekerülhet a tiltólistáról. „Ezeket a befolyásoló körülményeket át kell gondolni, és bölcsen kell meghozni a szabályozást a rendeletekben” – magyarázta Horváth Péter.

Mint fogalmazott, a szülőknek is nagy felelősségük van abban, mit engedélyeznek a gyermeküknek, hagyják-e, hogy a legdrágább, legmodernebb telefont vigyék be az iskolába. Úgy tudja, jelenleg nincs elkobzási lehetőségük a magyar pedagógusoknak, tehát önhatalmúlag nem vehetik el a diákoktól a mobiljukat. Ugyanakkor néhány európai országban megtehetik ezt a tanárok, és egy kijelölt helyen tárolják a készülékeket, majd a tanítási nap végén visszakapják azokat a gyerekek vagy egyes országokban az elkobzás után csak a szülőknek adják át.

„Sokféle szabályozás van szerte Európában. Szinte az összes országban foglalkoznak ezzel a témával. Bőven vannak tisztázatlan kérdések, de biztosan lesznek helyi gyakorlatok is, és megkapjuk majd az útmutatásokat” – összegzett a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Irán kész ismét tárgyalni az atomprogramjáról

Irán beleegyezett, hogy európai országokkal tárgyalásokat folytasson nukleáris programjáról külügyminiszter-helyettesi szinten - jelentette vasárnap az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) szócsövének tekintett Tasnim hírügynökség.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.21. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Itt a pofonegyszerű befektetési stratégia, amivel nagyon sok pénzt lehet keresni

Itt a pofonegyszerű befektetési stratégia, amivel nagyon sok pénzt lehet keresni

Sorra döntik az újabbnál újabb csúcsokat a tőzsdék nemzetközi szinten és idehaza is: ezúttal is világverő a BUX, a befektetői hangulat pedig világszerte kiválónak mondható. Egy ilyen környezetben sok izgalmas, egyedi befektetési lehetőséggel találkozni, most azonban nem egy újabb indexszel vagy részvénnyel fogunk foglalkozni, hanem egy olyan befektetési stratégiával, amellyel nem csak, hogy nehezen lehetett melléfogni az utóbbi években, de rengeteg pénzt is lehetett keresni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×