Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
325.93
bux:
142839.62
2026. november 6. péntek Lénárd
Fortepan / FŐMTERV
Nyitókép: Fortepan / FŐMTERV

Végre kinyit két legendás strand Budapesten, de a drágulás nem marad el

Régebben ahhoz voltunk szokva, hogy május 1-jén nyitnak a strandok. Budapesten két népszerű strand csak a héten nyit majd ki.

A Római Strandfürdőt június 17-én, hétfőn nyitják meg. A Pünkösdfürdői Strandfürdő nyitására pedig június 22-én, szombaton kerül sor.

Mindkét strand 9 és 19 óra között várják a vendégeket.

Az elmúlt nyáron a Római Strandot 51 ezren, a Pünkösdfürdői Strandot 31 ezren keresték fel.

A tavalyi idényhez képest mindkét strand jegyárai emelkedtek. Ennek a mértéke jegytípustól függően 8-11 százalék körül alakul, azaz infláció alatti mértékben drágultak a belépők árai. Továbbra is igaz, hogy külön jegyárakat alkalmaznak hétköznap és hétvégén írja termalonline.hu.

A Római Strandfürdő esetében tavaly egy felnőtt belépő hétköznap 3200 forintba, hétvégén 3600 forintba került. Idén ezért 3500, illetve 4000 forintot kell fizetni.

A gyermek, diák és nyugdíjas belépőjegyek ára 2023-ban hétköznap 2800 forint, hétvégén 3100 forint volt, idén 3100 és 3400 forintba fog kerülni. Egy 3 fős családi belépő ára tavaly nyáron hétköznap 6400, hétvégén 7200 forint volt, idén ez 7000 és 8000 forint lesz.

A hűvös vizű, hárommedencés Pünkösdfürdői Strandon kicsit olcsóbbak a belépőjegyek. Tavaly náluk egy felnőtt belépő hétköznap 2500 forint volt, most 2700 forint lesz. A hétvégi jegy ára 2600-ról 2900 forintra változik. A diák, gyermek és nyugdíjas belépőjegyek ára hétköznap 1900-ról 2100 forintra, hétvégén 2100-ról 2300 forintra drágul. A 3 fős családi jegy ára pedig hétköznap 5000-ről 5400 forintra, hétvégén 5200-ról 5800 forintra változik.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×