Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Utas a 3-as metró Deák téri állomásán 2020. március 19-én. A koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkent az utazók száma a közösségi közlekedés járatain.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Öt és fél éve erre várt Budapest, most bekövetkezik

Befejeződik a 3-as metróvonal felújítása: a Lehel tér és a Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba május 22-én kora délután. Mutatjuk, mi változott az állomásokon.

A BKV közlése szerint a két utolsóként felújított állomás a metróvonal "különleges szerkezetű és jelentőségű" megállóhelyének számít.

Mindkét állomás rekonstrukciója 2022. május 14-én kezdődött, így egy év alatt kellett kívül-belül megújulniuk. Az M3 metróvonal felújítása idején végig az utasforgalom részleges fenntartását biztosították, hiszen ezen a két helyszínen fordultak a szerelvények (a középső szakasz mélyvezetésű állomásainak korszerűsítésekor Újpest-központ és Lehel tér között, valamint Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között fordultak oda-vissza a járatok).

"Mindkét állomás egyedi térszerkezetű a vonalon, átmenet a mélyvezetésű és a kéreg alatti állomások között. Az aluljáróból egy galériaszintre érkezünk, ami a vágánytér fölött található, így tágas utastérben találja magát az utazó, ami szokatlan az M3-as metróvonal szűk, alacsony terei után" - írta összefoglalójában a BKV.

Az újjáépült Nagyvárad tér utastere a cég szerint "légies, már-már műalkotásnak tekinthető", mely meleg árnyalatokkal próbálja oldani a kórházak közelsége miatt a helyhez esetleg kapcsolódó szorongó érzéseket. Az utasforgalmi teret mindemellett képzőművészeti alkotások és egy attraktív lámpasor díszíti. Az állomás bejáratánál mozgólépcsők működnek, és két lift biztosítja az akadálymentes lejutást a peronszintre. Az aluljáróból a felszín szintén két lifttel érhető el - az egyik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez, a másik az Üllői út városból kifelé vezető oldalára vezet.

A szerkezetileg is átalakult Lehel téren a galériaszint átjárhatósága megszűnt, a terület a felújítás után a főszellőző rendszer részét képezi. Az utastérben végigfutó acéllemez burkolatok a földalatti világot idézik meg. A nyers, kissé rideg anyaghasználatot élénk színű felületfestések ellenpontozzák, így teremtve meleg, barátságos légkört az utastérben.

A narancs, sárga, és rózsaszín színek szétosztása a tájékozódást is segíti - írta a BKV.

A második lépcső helyére két lift épült, melyek a peron és az aluljárószint közötti akadálymentes kapcsolatot biztosítják. Az aluljáróból a felszínre jutást már korábban is egy rámpa segítette, a metrófelújítás keretében készülő lift pedig tovább segíti az egyenlő esélyű elérést.

A Victor Hugo utca sarkára felvezető lift építése nem szerepelt az M3 metróvonal rekonstrukciójának eredeti terveiben, ezért tervezése és kivitelezése később kezdődött, mint az állomás felújítása. A lift a hatósági engedélyezés folyamatát követően júliustól lesz az utasok számára használható.

(Karácsony Gergely főpolgármester május 2-án a Facebook-oldalán jelentette be, hogy május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát és valamennyi állomását az utasforgalomnak. A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott.)

(A nyitókép illusztráció.)

Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×