eur:
401.79
usd:
371.38
bux:
92505.08
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
A BKV Zrt. új Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú buszai a járművek forgalomba állítása alkalmából tartott rendezvényen a társaság dél-pesti telephelyén 2020. január 20-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

BKV-mérleg: 34 milliárdos a veszteség, de a buszok egyelőre nem állnak le

Csaknem 35 milliárd forintnyi veszteséggel számol a fővárosi közösségi közlekedés ebben az évben. A villamosok és a buszok azonban egyelőre nem fognak leállni, ami részben a főváros energiabeszerzési politikájának köszönhető. Erről Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes nyilatkozott.

Az energiaválság, illetve a járművekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszközök beszerzése megdrágulása miatt a BKV működése továbbra is veszteséges, nagyjából 34 milliárd forintos mínusszal lesznek kénytelenek elfogadni az üzleti tervet. Mindez nem azt jelenti, hogy ekkora készpénzhiány van a rendszerben, hanem azt, hogy ekkora mértékben nem tudja a fővárosi közösségi közlekedés visszapótolni az elöregedő járműállományát – magyarázta Kiss Ambrus.

Az általános főpolgármester-helyettes megjegyezte, ha a főváros múlt év szeptemberében aláírta volna a közösségi közlekedésre vonatkozó villamosenergia-szerződéseket 300 forint/kWh körüli áron, most nem lenne miről beszélni. Ehelyett a Budapest-modellt alkalmazva napi árra szerződtek, ami január–februárra „bejött”, hiszen

egy ideje már tartósan 100 forint alatti áron vásárolnak áramot

– tette hozzá Kiss Ambrus, aki szerint ez ahhoz elég, hogy a közösségi közlekedés ne dőljön be, de ahhoz azért kevés, hogy a korábbi időszakban felhalmozott problémákat kezelni tudja.

A BKV üzleti tervének elfogadása mellett a járóbeteg-szakellátás államosításának a kérdése is napirenden lesz a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén. Kiss Ambrus ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy erről korábban egy általános érvényű, a polgármesterek által egyhangúlag támogatott döntés már született, kimondva, hogy az általános államosítást nem támogatják, így a kérdésben a fővárosnak és a kerületeknek tulajdonosként maguknak kell dönteniük. Az általános főpolgármester-helyettes közlése alapján

a Budapest által működtetett kettő plusz kettő, főként a hajléktalanellátásban szerepet játszó szakrendelőt nem kívánják átadni.

Kiss Ambrus a várhatóan fél éven belül elkészülő Lánchíddal, illette annak jövőbeni funkciójával kapcsolatban elmondta: a kérdésben társadalmi egyeztetést kívánnak tartani, aminek az előkészítése zajlik. Egyebek mellett arra is kitért, hogy a főváros már megküldte a szükséges papírokat, a kormány hatmilliárdos támogatási szerződése várat magára. Dacára, hogy Kiss Ambrus szerint már 3 milliárddal „lógnak”, hiszen ekkora mértékben kellett előfinanszírozni a számlákat a vállalkozók részére, ami 17 százalékos kamatláb mellet „elég durva” problémát jelent Budapest számára.

A főpolgármester-helyettes érdeklődésünkre azt is közölte, hogy a főváros és a kormány által közösen működtetett budapesti színházak idén még egyetlen állami forint támogatást sem láttak, kivéve az Újszínház. Szerinte van olyan teátrum, amelynek emiatt az április hónap már problémát fog okozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Azt egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy miként került hozzánk Pakisztánból a ragadós száj- és körömfájás vírusa – mondta az InfoRádióban Süth Miklós, az Állatorvos-tudományi Egyetem stratégiai rektorhelyettese. A korábbi országos tisztifőorvos szerint már most, a két telep fertőzése után sokmilliárdos kárról van szó. A levéli telepen alkalmazott vakcinázás jelentőségéről is beszélt.

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Zelenszkij egyetlen dolgot kér Amerikától, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Zelenszkij egyetlen dolgot kér Amerikától, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok határozottan kiáll majd az orosz követelésekkel szemben, amelyek a fekete-tengeri tűzszünet feltételeként a szankciók feloldását követelik. Moszkva szerint a kereskedelmi hajók biztonságos áthaladását lehetővé tevő tengeri fegyverszünet csak akkor léphet életbe, ha a Nyugat feloldja az orosz élelmiszer- és műtrágya-kereskedelemre vonatkozó korlátozásokat - számolt be a BBC. Az orosz mk.ru számolt be arról, hogy egyáltalán nem kizárt egy újabb mozgósítási hullám Oroszországban. Az orosz-ukrán háborúban jelenleg nehezen átlátható a helyzet, mivel a kedden bejelentett részleges tűzszünettel kapcsolatban egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket tesznek a felek. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×