Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
323.48
bux:
147387.87
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: IMEI

Letartóztatták a késelő diákot, elmegyógyintézetbe vitték

Letartóztatásba került az osztálytársát megkéselő hunfalvys fiú - közölte az Infostarttal a Fővárosi Törvényszék.

A bíróság egy hónapra, november 12-ig elrendelte a letartóztatását annak a fiatalembernek, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak - áll a törvényszék közleményében.

Azt írják, hogy a fiú - a gyanú szerint - több alkalommal tarkón szúrta az egyik osztálytársát, aki ennek következtében életveszélyes sérülést szenvedett. Az ügyészség a bűnismétlés veszélyére hivatkozva kérte a gyanúsított letartóztatását.

Az eddigi adatok alapján a diák a tettét hosszú ideig tervezte. Megállapítják azt is, hogy pszichés problémái vannak, amely fokozott társadalomra veszélyességet valószínűsít. Úgy fogalmaznak:

feltétlenül szükséges elmeállapotának vizsgálata,

amely a nyomozás érdekét szolgálja, és személyes jelenlétet igényel. Az eset pszichológia hátteréről az InfoRádióban hallhatott elemzést.

A közlemény lényege, hogy a fiatalembert az IMEI-be, azaz az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vitték letartóztatása idejére.

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Az Állambiztonsági Levéltár irattároló pincéjében kezdődött az a tájékoztató, amelyen bejelentették november 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján, hogy nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, és hogy élesítik a Nyitottaktak.hu weboldalt az adatokkal. A főigazgató jelezte, sokkal teljesebb lenne a kép, ha Moszkva-környéki levéltárak anyagaihoz is hozzá lehetne férni. Cikkünk frissül. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden bejelentette, hogy provokációt akadályoztak meg Lengyelország és Oroszországnál határánál a kalinyingrádi exklávénál – írja az Onet.pl. Összecsapások törtek ki a tüntetők és a hatóságok között hétfő késő este egy Kijev közelében található katonai körletnél, miután a közösségi médiában hírek terjedtek el az ott elhelyezett újoncok állítólagos bántalmazásáról. Az ukrán hatóságok keddi közlése szerint vizsgálatot indítottak az ügyben, a történteket mesterségesen gerjesztett provokációnak tartják. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×