Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Az 500 éves mohácsi csata kapcsán is miniszteri biztost neveztek ki

Összesen négyen kaptak feladatot, a megemlékezés felügyeletén kívül külkapcsolati és állampolgársági ügyekkel kapcsolatban is.

A feladatot Hargitai János láthatja el már most - az 500. évforduló négy év múlva lesz esedékes, ő pedig már tavaly is ezzel foglalkozott. A térség országgyűlési képviselőjét Semjén Zsolt nevezte ki erre a posztra - vette észre a Telex. Kinevezése két évre szól.

A meghatározás szerint Hargitai János mint miniszteri biztos feladata „a mohácsi csata mint a magyar nemzet és a keresztény Európa történelmének meghatározó eseménye 500. évfordulójával összefüggő történelmi, kulturális, nemzet- és külpolitikai, illetve térségfejlesztési szempontból kiemelkedő jelentőségű megemlékezés megszervezésével és az ahhoz kapcsolódó fejlesztések koordinálása” lesz.

Feladata lesz még, hogy nyomon kövesse és felügyelje a megemlékezés programsorozatának előkészítési és megvalósítási munkálatait, összehangolja az ebben közreműködő szervezetek munkáját, valamint a programsorozat társadalmi kommunikációját, s figyelemmel kísérje a mohácsi csatával kapcsolatos történeti kutatásokat, régészeti feltárásokat és művészeti alkotásokat. Ezen kívül további feladata lesz, hogy ösztönözze és segítse a térség infrastrukturális fejlesztéseit, felügyelje a megemlékezéshez kapcsolódó kulturális és turisztikai beruházásokat, kísérje figyelemmel és mozdítsa elő az esemény nemzetközi megismertetését, s működjön közre a megemlékezés nemzetközi dimenzióit erősítő partnerkapcsolatok kiépítésében és ápolásában. Mindezen feladatokhoz egyfős titkárságot kap.

Schaller-Baross Ernő fideszes európai parlamenti képviselő a Miniszterelnökség külkapcsolataiért fog felelni, Wetzel Tamást nevezték ki az állampolgársági ügyekért felelős miniszteri biztosnak, Baán László pedig továbbra is a Liget-projekt szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatokat végzi.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×