eur:
415.21
usd:
399.2
bux:
78872.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Nagy István agrárminiszter előadást tart az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen a Nyíregyházi Egyetemen 2019. szeptember 5-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Nagy István: szárazföldi folyosón kell kiszabadítani a gabonát Ukrajnából

Élelmezési válság fenyeget a világ számos szegényebb térségében, a katasztrófa pedig csak akkor kerülhető el, ha a szárazföldi folyosó megnyitásával sikerül kiszabadítani a gabonát Ukrajnából - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában az agrárminiszter.

Nagy István a lap keddi számában megjelent interjúban azt mondta, ehhez magas szintű nemzetközi összefogásra van szükség, a húszmillió tonna gabona fogadásához és továbbszállításához szükséges infrastruktúrát ugyanis ki kell építeni. "Ám a megvalósítás nem tűr halasztást: ha a gabona nem jut ki az országból, az súlyos társadalmi feszültségekkel és akár a háború kiszélesedésével járhat" - fogalmazott.

Az agrárminiszter a Sajón, Szlovákiában történt súlyos környezetkárosításról is beszélt. Elmondta, az ügyben a szlovák környezetvédelmi miniszter megtette a feljelentést, a mentesítési munkálatok pedig hosszú tétlenkedés után végre megkezdődtek.

A tárca vezetését az előző négyéves ciklus után is folytató miniszter az elmúlt ciklus eredményei közül kiemelte a négy pillérre épülő törvénycsomagot, amely új alapokra helyezi a mezőgazdasági termelést. Ezek, a közös osztatlan földtulajdon rendezését célzó jogszabály, az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény, a családi gazdaságok adózásáról szóló jogszabály, a negyedik pedig a gazdaságok átadásáról szóló jogszabály - sorolta.

Beszélt arról is, hogy a mostani ciklusban 4265 milliárd forint fordítható az agrár-élelmiszeripar korszerűsítésére. Ez háromszor több, mint az elmúlt hét évben. "Ennek köszönhetően az összes korábbi versenyhátrányunkat le tudjuk dolgozni" - jelentette ki.

"Magyarország szerencsés helyzetben van, hiszen kétszer annyi élelmiszert tudunk előállítani, mint amennyire szükségünk van. De mégsem lehetünk teljesen nyugodtak, hiszen a globális piac alakulása a magyar gazdaság helyzetét is befolyásolja. Az ukrán gabonakészletek beragadása akkora pánikot okozott, hogy az azonnal elkezdte felfelé hajtani az árakat" - mondta Nagy István.

Leszögezte, Magyarországnak nem kell attól tartania, hogy élelmiszerhiány lesz. "Nemzeti szuverenitást jelez az, hogy a föld kinek a tulajdonában van. A biztonságot jelenti. Véget vetettünk a zsebszerződések korának, végigvittük a Földet a gazdáknak programot, s továbbra is azon kell dolgoznunk, hogy az állami földek minél nagyobb hányada legyen a termelők tulajdonában" - fejtette ki.

Az élelmiszerárstopot a miniszter meglehetősen merész, de nagyon hatékony kormányzati döntésnek nevezte. "Az üzemanyagárstoppal és a rezsicsökkentéssel kiegészítve a magyar emberek olyan védelemben részesülnek, amire egész Európában nincs példa. Nincs még egy olyan ország, amelyik ilyen hatékonysággal és ilyen szinten kiállt a családok védelméért" - hangsúlyozta.

Úgy vélte, az intézkedés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, működik, és további fenntartása is indokolt lehet.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Brüsszelben új terveket szőnek: a magyar kormány tervét is leporolták

Brüsszelben új terveket szőnek: a magyar kormány tervét is leporolták

Az Európai Unió 27 vezetője csütörtökön újra összeült Brüsszelben az Európai Tanács új elnöke, António Costa vezetésével, aki már most magas elvárásoknak kell megfeleljen. A napirenden az EU világban betöltött szerepe, az USA esetleges csökkentett ukrajnai támogatásának következményei és egy lehetséges kereskedelmi háború kezelése szerepel. Mindeközben a magyar elnökség is átadja feladatait Lengyelországnak. Németország pedig leporolt egy magyar javaslatot, hogy az uniós autóipart mentse meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×