Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: PIxabay

Beépíthetik a Barba Negra helyét a Rákóczi hídnál

Iroda- és parkolóház magasodhat majd a budai hídfőnél, ahova évekkel ezelőtt a Zöld Pardon költözött a Margit hídi helyszínük bezárása után, majd ott nyílt meg a Barba Negra Track szórakozóhely.

Iroda- és parkolóház épülhet a Rákóczi híd budai hídfőjénél, ahol most a Barba Negra nevű szabadtéri szórakozóhely található. A Pest Megyei Kormányhivatal a közelmúltban indította meg az építtető Budai Zöldsarok Kft. kérelmére a beruházásra vonatkozó környezetvédelmi hatósági eljárást, ehhez kapcsolódóan készült el az előzetes vizsgálati dokumentáció is, amiben részletesen írnak a projektről - írta meg az Építészfórum.

A terveket az A4 studio jegyzi, ezeken a megvalósulásig kismérékű változások még lehetnek.

A XI. kerületi Pázmány Péter sétánynak a Rákóczi híd budai hídfője melletti, nagyjából 6820 négyzetméternyi területén létesül egy "irodaház jellegű" épület, mögötte, a hídlehajtó kanyarulatában pedig épül egy parkolóház.

A Neumann János utca 2. alatti helyszínről a Barba Negra a beruházás megvalósulásával elköltözik. Egyelőre annyit tudni, hogy erre valamikor idén sor kerül, és egy egész évben üzemelő helyet fognak nyitni. A szórakozóhely közleményében leszögezte, hogy addig is zavartalanul nyitva tartanak ezen a helyen.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×