Infostart.hu
eur:
385.25
usd:
331.78
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója előadást tart a Szent István Intézet A következő ezer évért című konferenciáján a Pasaréti Közösségi Házban 2021. szeptember 14-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Reagált a Fidesz Márki-Zay Péter kormányfőjelölti vitakihívására

Hollik István szerint beosztottal nincs értelme vitázni, a főnök pedig Gyurcsány Ferenc. Érdekesség, hogy éppen vele folytatott legutóbb miniszterelnök-jelölti vitát Orbán Viktor, még 2006-ban. Február 12. körül Orbán Viktor is bejelentheti, hogy áll egy kormányfőjelölti vitához.

Mint az Infostart is hírül adta, Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt vasárnap este a Facebookra kitett közleményben invitálta jelöltvitára Orbán Viktor kormányfőt.

"Az emberek, legyenek kormánypárti szavazók vagy ellenzékiek, megérdemlik, hogy meghallgathassák azt, aki a következő négy évben Magyarország miniszterelnöke kíván lenni" – érvelt akkor a vita mellett a hódmezővásárhelyi polgármester. "Mutassuk meg, milyen országot képzelünk el!" – folytatta.

A hívásra Hollik István, a két kormánypárt kommunikációs igazgatója reagált, szintén a Facebookon.

"Mindenki tudja, hogy a baloldalon Gyurcsány Ferenc a főnök. Beosztottal pedig nincs értelme vitatkozni" – írta a politikus.

Ezzel kapcsolatban két érdekesség merül fel:

  • Orbán Viktor 2006-ban folytatott legutóbb miniszterelnök-jelölti vitát – kihívóként –, akkori ellenfele Gyurcsány Ferenc volt
  • Hollik István az ellenzéki előválasztás fázisában a Ferenciek terén egy nyilvános sajtóeseményen azt nyilatkozta, Márki-Zay Péter azért nem nyerhet az előválasztáson, mert "nem Gyurcsány embere". (Az ellenzéki előválasztáson a miniszterelnök-jelölti versenyt Márki-Zay Péter nyerte.)

Maga Orbán Viktor az évzáró Kormányinfón reagált a vitával kapcsolatos újságírói felvetésre, azt felelte, 50 nappal a választás előtt kezdődik a kampány, akkor válaszol erre a kérdésre, addig "kormányzás lesz". Akkor még nem voltak ismertek az időpontok, de az április 3-ai választási napból következik, hogy február 12. táján kell elhangoznia annak a közlésnek, hogy elfogadja-e a kihívást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×