Akár 158 ember halálához, 158 ezer barna rétihéja pusztulásához vagy a parlagi sas teljes világállományának megmérgezéséhez elegendő hatóanyag is lehetett azokban a csalétkekben, amelyeket természetvédők távolítottak el az elmúlt hetekben a turai vadászterületről – írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A turai Szent András Dombi vadásztársaság működési területén történt tömeges madármérgezésről korábban részletesen beszámolt az MME nyomán az Infostart is, de a méreganyagról és annak koncentrációjáról eddig nem rendelkeztünk pontos adatokkal. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szaklaboratóriumaiban rekord gyorsasággal már el is készültek az első minták patológiai és toxikológiai elemzései. Az eredmények sajnos igazolták a szakemberek várakozását és

az egyik legveszélyesebb méreganyaggal, a karbofuránnal történt szándékos mérgezést mutatták ki

(ahogy annak idején ugyanitt már 2010-ben is). Azonban a most kimutatott koncentrációk sokkolták a szakembereket, hiszen az egyes csalétkekben talált 6000 mg/kg értéket meghaladó, és az egyes barna rétihéjákból kimutatott 60 mg/kg értéket megközelítő koncentrációk minden eddigi esetet sokszorosan felülmúltak.

Az egész Európai Unióban már 2008-ban betiltották a karbofurán tartalmú rendkívül mérgező vegyületnek a növényvédelmi célú felhasználását (gerinces állatok szándékos mérgezésére természetesen sosem volt legális a felhasználásuk). A karbofurán az egyik legmérgezőbb vegyület, amely mezőgazdasági forgalomban volt, a halálos dózisa (ún. LD50) különböző emlősfajoknál 3-19 mg/testtömeg kg között változik, de a madarak általában ennél jóval érzékenyebbek, és számos fajnál (így például az amerikai vércsénél) 1 mg/ttkg alatti értékeket is mértek. A szer esetleges humán hatásáról az MME kérdésére Zacher Gábor toxikológus arról tájékoztatta az MME-t, hogy

„a karbofurán tartalmú szerekből egy késhegynyi por (1 g) vagy egy negyed teáskanálnyi oldat (1 ml) már jó eséllyel emberre nézve is halálos lehet,

de ennek a töredéke is már komoly tünetekkel és akár maradandó egészségkárosodással járó mérgezést okozhat”.

A rétihéjákból kimutatott koncentráció a halálos dózis 36-szorosa volt, amely jól mutatja, hogy a csalétkekből fogyasztó élőlényeknek esélyük sem volt a túlélésre. De nagy eséllyel még a másodlagos vagy harmadlagos mérgezést elszenvedők is elpusztultak, hiszen csak két rétihéját sikerült a 114 mérgezett állatból megmenteni (így pl. egy hamvas rétihéját, amely olyan mérgezett erdei pityerből fogyasztott, amely előtte a csalétken táplálkozó rovarokból evett). A koncentrációk alapján megbecsülhető, hogy a megtalált és eltávolított csalétkekben is még annyi méreganyag lehetett, amely

elég lett volna 158 felnőtt ember halálához vagy 158 ezer barna rétihéja pusztulásához.

Hasonló gondolatkísérlettel szemléltetve, a területen egy párban költő, világszerte veszélyeztetett parlagi sas esetében, például ez a mennyiség a teljes világállomány megmérgezéséhez elég lett volna. És ezek a számok csak a begyűjtött csalétkekre vonatkoznak, az elkövetőnél ennek a mennyiségnek a sokszorosa kellett, hogy rendelkezésre álljon a csalétkek elkészítéséhez.

Jó hír a sok rossz után, hogy szerencsére helyi önkénteseknek még a napokban is sikerült lefényképezni a helyi parlagisas-pár mindkét tagját, amelyek fészkétől mindössze 200 kétszáz méterre is kerültek elő csalétkek és mérgezett állatok. Így a saspár biztosan csak a természetvédők és azon belül leginkább az MME kutyás egysége által végzett hatalmas és gyors munkának, valamint a szerencsének köszönheti, hogy túlélte a territóriumuk közepén zajló hatalmas mérgezést.