Infostart.hu
eur:
385.39
usd:
332.12
bux:
121966.9
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Pixabay

Ellenzéki előválasztás: eldőlt, három miniszterelnök-jelölti vita lesz

Az első forduló előtt az ATV-n, közben és a két forduló között az RTL Klubon megy majd a vita.

Az előválasztás egyik célja, hogy visszahozza a magyar politikába, a magyar közéletbe a vitakultúrát. Ezért nem volt kérdéses egyik párt számára sem, hogy egy demokratikus országban egy választás során a jelöltek számára biztosítani kell a vita lehetőségét – írja a 2022-es országgyűlési választásokra együttműködést kötő hat párt közös nyilatkozata.

A pártelnökök már korábban megállapodtak abban, hogy a teljes előválasztás során a szükséges számú ajánlást összegyűjtő miniszterelnök-jelöltek részt vesznek három vitán:

kettőt az első forduló előtt, illetve közben, egyet pedig a két forduló között tartanak

– ez utóbbin már csak a második körbe jutott jelöltek vitáznak.

Több médium és egyéb szervezet jelentkezett a viták lebonyolítására. Ahhoz, hogy az előválasztás szempontjából a legjobb döntés szülessen, a vitákat szervező hatpárti testület objektív szempontok alapján kért összehasonlító ajánlatokat, a viták szervezői és közvetítői pedig ezek alapján kerültek kiválasztásra. Ilyen szempontok voltak többek között:

  • a vita elérhetősége a választók számára,
  • az előválasztási folyamat és
  • a vita népszerűsítésére tett vállalások, valamint
  • a felvételek utólagos felhasználási joga.

A fenti szempontok alapján az alábbi időpontokban és felületeken lesznek megrendezve a hivatalos miniszterelnök-jelölti viták:

  • 2021. szeptember 12. – ATV
  • 2021. szeptember 24. – RTL Klub
  • 2021. október 4–10. között – RTL Klub

A miniszterelnök-jelölti vitákon felül több tucat jelölti vita is megrendezésre kerül a következő hetekben, amelyek szintén nagyon fontos részeit képezik az előválasztásnak, a demokrácia megerősítésének.

A pártok ezúton is köszönik minden előválasztási vita megszervezésében részt vevő médiumnak, szervezetnek, egyesületnek, hogy ezeket az eseményeket megvalósítják, mert ezzel ők is segítik a Fidesz által kiüresített, lebutított közélet újratöltését.

A közlemény aláíró: DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×