Infostart.hu
eur:
363.58
usd:
318.64
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
M. Richárd elsőrendű vádlott az ellene és további két ember ellen a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2019. július 5-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Elrendelték M. Richárd letartóztatását

Ismét letartóztatásba kerül a Dózsa György úti balesetben részes sofőr, akit első fokon nem jogerősen 4 év szabadságvesztésre ítéltek.

A másodfokú ügyészség a Dózsa György úti balesetben részes egyik sofőr letartóztatását indítványozza - közölte a Fővárosi Főügyészség. A súlyos balesetben két ember vesztette életét. Az első- és másodfokú ügyészség eddig is azt képviselte, hogy M. Richárdot le kell tartóztatni - emlékeztetnek -, a bíróság most elrendelte a legsúlyosabb kényszerintézkedést.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset kapcsán mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Egy egyesített ügyben a vád közúti veszélyeztetés, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége. Az eljárás másodfokon van folyamatban, az elsőfokú ítélet meghozatalát követően a bíróság megszüntette a gyorshajtó vádlott bűnügyi felügyeletét. A férfi ügyészi fellebbezés alapján ismét kényszerintézkedés hatálya alá került, azonban nem letartóztatását, hanem bűnügyi felügyeletét rendelte el a másodfokú bíróság.

A bűnismétlés és a szökés-elrejtőzés valós és fokozott veszélye miatt a Fővárosi Főügyészség indítványt tett a bírósághoz, hogy rendelje el a vádlott letartóztatását. A Fővárosi Törvényszék a letartóztatást a másodfokú eljárás befejezéséig rendelte el, a bűnismétlés veszélyére figyelemmel.

A végzés nem végleges: az ügyész a szökés-elrejtőzés veszélyének mint további indoknak a megállapítása végett, a védelem a letartóztatás mellőzése céljából jelentett be fellebbezést.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×