Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
M. Richárd (k) a sajtónak nyilatkozik a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületénél 2017. augusztus 21-én. A bíróság elrendelte a házi őrizetét a férfinak, aki a gyanú szerint 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül autójával a Dózsa György úton halálos közúti balesetet okozott. Két ember életét vesztette, ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek meg, miután két gépjármű összeütközött és az egyik a közeli trolibuszmegállóba csapódott.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Elrendelte a Dózsa György úti baleset okozójának bűnügyi felügyeletét a törvényszék

A Fővárosi Törvényszék elrendelte a Dózsa György úti két halálos áldozatot követelő baleset ügyében első fokon, nem jogerősen 4 év szabadságvesztésre ítélt M. Richárd bűnügyi felügyeletét: a vádlott Budapest és Pest megye közigazgatási határát csak engedéllyel hagyhatja el.

A törvényszék a honlapján megjelentetett közleményében azt írta: a kényszerintézkedés ügyében másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) elsőfokú végzését és a másodfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig elrendelte a Dózsa György úti baleset miatt indult büntetőügy elsőrendű vádlottjának bűnügyi felügyeletét.

Az alapügy egyik tényállása szerint M. Richárd 2017-ben Budapesten a Dózsa György úton nagy teljesítményű, nyugati rendszámú személyautójával mintegy 140 kilométeres sebességgel összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó autóval, amelynek két utasa meghalt, vezetője életveszélyes sérüléseket szenvedett, M. Richárd és több járókelő könnyebben sérült meg. Az ügyben megvádolták a másik járművezetőt is.

Egy másik vádpont szerint 2015-ben M. Richárd és egy kerékpáros között alakult ki közlekedési incidens, ami miatt M. Richárdot garázdasággal, könnyű testi sértéssel és közúti veszélyeztetéssel vádolta meg az ügyészség.

M. Richárd a garázdaságot és a könnyű testi sértést elismerte, a halálos közúti balesettel kapcsolatban pedig részben ismerte el felelősséget.

Szeptember 30-án az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság 4 év fogházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől M. Richárdot közúti baleset okozása, társtettesként elkövetett garázdaság és társtettesként elkövetett testi sértés miatt. A bíróság akkor külön végzésben rendelkezett a vádlott bűnügyi felügyeletének megszüntetéséről.

Az ügyészség az ítélet ellen súlyosításért fellebbezett, a kényszerintézkedés ügyében pedig szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélyére hivatkozva a vádlott letartóztatásáért fellebbezett.

A kényszerintézkedés ügyében másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megváltoztatta a PKKB elsőfokú végzését és a másodfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig elrendelte a Dózsa György úti baleset miatt indult büntetőügy elsőrendű vádlottjának bűnügyi felügyeletét. E szerint

M. Richárd Budapest és Pest megye közigazgatási területét külön engedély nélkül nem hagyhatja el, és heti két alkalommal köteles jelentkezni a kijelölt rendőrkapitányságon.

A Fővárosi Törvényszék szerint az elsőfokú bíróság azt helyesen állapította meg, hogy M. Richárddal szemben a szökés, elrejtőzés veszélye nem áll fenn, hiszen a vádlott a nyomozás és a bírósági eljárás során megjelent, a büntetőeljárás hatálya alól nem vonta ki magát. Továbbá a kialakult bírói gyakorlat alapján a letartóztatás elrendelését vagy fenntartását 5 évet meghaladó, nem jogerős szabadságvesztés indokolhatja, így a vádlottal szemben kiszabott 4 év fogházbüntetés mértéke sem alapozza meg a legszigorúbb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelését.

A másodfokú bíróság ugyanakkor nem osztotta a PKKB álláspontját abban, hogy a bűnismétlés veszélye nem áll fenn, ugyanis a vádlottat még a nyomozás során újabb - szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos - bűncselekményekkel, köztük hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg. Az elsőfokú ítélethirdetést után nem sokkal pedig szabálysértési eljárás indult ellene engedély nélküli járművezetés miatt.

A törvényszék szerint a bűnismétlés veszélye a vádlott esetében megállapítható, tekintettel többszörösen büntetett előéletére, életvitelére, valamint arra, hogy a vele szemben kiszabott súlyos büntetés sem tartotta vissza újabb jogellenes cselekmény elkövetésétől.

A törvényszék mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy az eljárás jelen szakaszában is indokolt a kényszerintézkedés, bűnügyi felügyelet elrendelése.

A másodfokú végzés végleges.

M. Richárdot 2006-ban az úgynevezett kecskeméti maffiaperben jogerősen nyolc év szabadságvesztésre ítélték, mert a Radnai László elsőrendű vádlott által vezetett bűnszervezet "katonája" volt. A bűnszervezet drogkereskedelemmel, védelmi pénzek szedésével, prostitúcióval foglalkozott, amikor pedig 2004-ben elfogták egyes tagjait, éppen leszámolni készült egy rivális bandával.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!
Cikkünk frissül!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartanak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök. Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút! – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá.

Donald Trump ultimátumot adott Kijevnek és Moszkvának

Az Egyesült Államok júniusig szabott határidőt Ukrajnának és Oroszországnak arra, hogy megállapodásra jussanak a közel négyéves háború lezárásáról – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságírókkal pénteken, azzal, hogy szavait csak szombat reggel lehet nyilvánosságra hozni.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Áprilisban technikai államcsőd fenyegeti a trópusi paradicsomként és luxus üdülőhelyként emlegetett Maldív-szigeteket: egy 2021-ben kibocsátott 500 millió dolláros speciális államkötvény lejárata és a kapcsolódó kifizetések teljesen kimeríthetik az ország tartalékait. A történet túlmutat a szigetországon: szuverén kibocsátó még nem csúszott meg szukukkal, így egy esetleges késedelem precedenst teremtene, ami a teljes iszlám pénzügyi piac reputációját megrázhatja. A maldív kormány így külső mentőövekben, refinanszírozásban és tartalékfelhasználásban bízik, de a piac számára az áprilisi határidő csak az első nagy stresszteszt egy hosszabb adósságspirálban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×