Infostart.hu
eur:
386.14
usd:
330.92
bux:
118301.47
2026. január 13. kedd Veronika
Fiatal lányok sült keszeget esznek a vonyarcvashegyi strandon, ahol bemutató halászaton segítik a tavi háló húzását a 40 Halász Emléknap résztvevői 2012. augusztus 3-án. A háromnapos halászünneppé vált, kulturális és gasztronómiai programokat is kínáló rendezvényen felidézik a 40 balatoni halász csodálatos megmeneküléséről szóló legendát is.
Nyitókép: Varga György

Kómából ébred a Balaton, óriási tumultusra számítanak

A Balatoni Kör alapítója, Kardos Gábor elmondta, hogy ki váltotta Laposa Bencét a szervezet elnöki székében.

Tömeget, gyorsan meggazdagodni vágyó vendéglátósokat jósol idén nyárra a Balatoni Kör alapítója.

Kardos Gábor ismertette, hogy hétfőn elnökcsere történt az egyesületnél, Laposa Bencét Szilágyi Lajos balatoni vendéglátós váltja. Mint ismeretes, idén januárban a Laposa Bence által vezetett érdekvédelmi szervezetben akkora feszültséget okozott az MTÜ egyedi támogatásainak megítélése, hogy az ügy kirobbanása után a badacsonyi borász felajánlotta lemondását a Balatoni Kör éléről, miután két cége összesen 143 millió forint fejlesztési forrást kapott. A történet nyomán lemondott a teljes elnökség is, de teljes bizalomvesztés nem történt: Laposa a történtek ellenére elnökségi tag maradt – írja az Index.

Kardos Gábor elmondta a lapnak, hogy szerinte a terasznyitás után hatalmas tömeg zúdul a Balatonra, ez pedig teret adhat az igénytelen vendéglátóknak is.

Fontos fejleményre hívta föl a figyelmet azzal kapcsolatban, hogy a tó már messze nem pusztán nyaralóhely: a csúcsszezonon kívül évek óta több vendégéjszakát tartanak számon, mint azon belül. Ennek a terasznyitás utáni tavaszi hévégéken lehet jelentősége.

Arra figyelmeztetett, hogy

a kómából most hetek alatt életre keltendő vendéglátóhelyeken nem könnyű a korábban összeállt profi csapatot újra elővarázsolni.

Márpedig a célként kitűzött minőség biztosításához ez szükséges lenne.

A terasznyitást a kormány 3,5 millió ember beoltottságához kötötte korábban. Bár az oltási tempó az elmúlt napokban csökkent, még a héten összejöhet ez a szám. Ha tartja magát az elképzeléséhez a kormány, április utolsó hétvégéjén indulhat be a Kardos Gábor által vizionált balatoni roham.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Durva fordulat a forintnál az inflációs adat után

Durva fordulat a forintnál az inflációs adat után

A forint árfolyama a reggeli inflációs adatok közzétételét követően kezdett erősödni, annak ellenére, hogy a decemberi 3,3 százalékos éves drágulás pontosan megegyezett az elemzői várakozásokkal. A piaci reakció mögött meghúzódó egyik legvalószínűbb ok a szolgáltatások inflációjának alakulása lehetett, amely 6,8 százalékos mértékével némi váratlan fordulatot hozott. Ez a részadat azért is bírt kiemelt jelentőséggel a befektetők számára, mert Varga Mihály jegybankelnök egy előző napi beszédében kifejezetten ezt a mutatót jelölte meg a jövőbeni kamatcsökkentési döntések egyik meghatározó szempontjaként.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×