Infostart.hu
eur:
362.64
usd:
317.06
bux:
0
2026. július 20. hétfő Illés
Diákok a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Campusában az átadás napján, 2018. április 4-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyar fejlesztésű app segíti a diákokat az európai egyetemeken

Új Erasmus+ telefonos alkalmazást fejlesztettek ki az ELTE közreműködésével, az applikáció célja, hogy a jelentkezéstől a hazatérésig támogassa az egyetemi hallgatókat az európai mobilitási programban való részvételben.

Az ELTE tájékoztatása szerint az Erasmus+ applikáció első verziója három év elteltével átdolgozásra szorult, erre a feladatra az Európai Bizottság Ifjúságért, Oktatásért és Erasmus+-ért felelős egysége 2019-ben írt ki pályázatot.

Az ELTE konzorciumban pályázott és nyert, a csoport tagjai a European University Foundation (EUF, az eredeti app fejlesztője), az ESN (Erasmus Students Network), továbbá informatikai alvállalkozók voltak.

Az applikációnak asztali verziója is készül, amely központi szerepet játszik majd a European Student Card Initiative nevű kezdeményezésben. Az Erasmus+ mobilalkalmazáson keresztül online egyablakos ügyintézést fejlesztenek ki a hallgatók számára, amivel azok kezelhetik a mobilitási időszakkal összefogó valamennyi adminisztratív teendőt, a tartózkodásuk előtt, alatt és után.

Ezen az egyedüli belépési ponton keresztül a hallgatók könnyedén megtalálhatják a sikeres mobilitási tapasztalatokhoz szükséges információkat, hozzáférhetnek egyetemi szolgáltatásokhoz, lehetőségekhez a fogadó intézmény campusán és annak környékén.

Címlapról ajánljuk
Hétfőn és kedden is Magyar Péter felszólalásával nyit az Országgyűlés

Hétfőn és kedden is Magyar Péter felszólalásával nyit az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart hétfőn és kedden az Országgyűlés. Magyar Péter miniszterelnök mindkét nap felszólal napirend előtt. Szó lesz a köztársasági elnök megválasztásáról, továbbá a közösségi közlekedésről is az uniós pénzek kapcsán – erről dönt is a Ház –, és tárgyalnak a 2026-os költségvetés módosításáról, valamint a veszélyhelyzeti szabályok kivezetéséről is.

A második spanyol aranygeneráció

2026. július 19-én, magyar idő szerint csak néhány perccel éjfél előtt eldőlt: Luís de la Fuente csapata a második spanyol aranygeneráció. S persze egyben a második, amelyik a La Roja mezében világbajnoki címet nyert.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×