eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Új Airbnb-szabályozáson dolgoznak a kerületek

Komplex jogszabály-tervezeten dolgoznak a fővárosi kerületek a rövid távú lakáskiadás szigorítására – mondta az InfoRádiónak Erzsébetváros polgármestere. Niedermüller Péter szerint a júliusi jogszabálymódosítás után az önkormányzatoknak jelenleg csak a kiadás időbeli korlátozására van lehetősége, ám inkább helyhatósági engedélyezésre és például a feketézők elleni fellépésre lenne szükség.

A járvány miatt minden harmadik rövid távra kinált kiadó lakás eltűnt a piacról Budapesten. Míg 2019-ben – az Airbnb adatai szerint – több mint 14 és fél ezer ilyen ingatlan volt a fővárosban, jelenleg már csak 10 ezret hirdetnek. Az eltűnt 5 ezer lakás egy részét hosszú távra próbálják kiadni, így évek óta először érezhetően csökkentek az albérletárak Budapesten.

Egy júliusi törvénymódosítás még több tulajdonos kedvét elveheti az airbnbzéstől, az önkormányzatok ugyanis tovább szigoríthatják a vonatkozó szabályozást: meghatározhatják, hogy a lakásokat évente hány napra adhatják ki turisztikai célra. Karácsony Gergely szerint a lakbérek szélsőséges emelkedése miatt szükséges a korlátozás. Erről beszélt korábban az InfoRádió Aréna című műsorában is.

„Olyan megoldást szeretnénk, amely arra ösztökéli a lakástulajdonosokat, hogy a nyár időszakában ki tudják adni a lakásukat, amikor nagyon intenzív a turistaidény, évközben pedig arra ösztönöznénk őket, hogy egyetemistáknak, fiataloknak tudják bérbe adni. Jó lenne egy koherens, egységes budapesti szabályozás” – hangsúlyozta a főpolgármester.

A Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke szerint ugyanakkor

egy ilyen időbeli korlátozás teljesen ellehetetleníteni a turisztikai célú lakáskiadást, ami komoly gazdasági kárt okozhatna a kerületeknek.

„Nem olyan fekete–fehéren látják a kerületi polgármesterek ezt a helyzetet, hiszen ők pontosan tudják, hogy mekkora adóbevételre számíthatnak tőlünk, illetve, hogy milyen foglalkoztatási hatást gyakorlunk a piacra, közvetett és közvetlen értelemben is – fogalmazott Shumicky Balázs. – Hiszen a 10 ezer szálláshely rengeteg embernek ad munkát a turizmusban, és ha bevezetnének a nyitvatartási napok bármilyen nemű korlátozását, az ennek a piacnak a tönkretételével járna” – emelte ki.

Erzsébetváros polgármestere is úgy látja, nem az időbeli korlátozás a megoldás. „A fekete lakáskiadás ellen a leghatározottabban föl kell lépni. És ne legyen elegendő az, hogy az Airbnb-lakásokat egyszerűen bejelentik, hanem legyen egy engedélyezési eljárás, amit az önkormányzat bonyolít le – vélekedett. – Amelynek során például meg kell nézni azt, hogy a lakás nagysága hány vendég fogadását teszi lehetővé.”

Niedermüller Péter szerint azonban a jogszabályok kizárólag az időbeli korlátozásokra adnak lehetőséget.

Így a főváros, és a kerületek új javaslatokon dolgoznak.

„Azon, hogy az országgyűlési képviselők, miután ők képesek erre, terjesszenek be egy olyan törvényjavaslatot, ami egy komplexebb megoldásban gondolkodik” – fogalmazott. Erzsébetváros polgármestere szerint az Airbnbt szabályozó új törvényjavaslatot néhány héten belül benyújthatják parlamentnek

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

„Curiosity killed the cat”, avagy a Kíváncsiság ölte meg a macskát – tartja az angol mondás. Amikor a karácsonyfáról és macskákról van szó, persze nem kell ilyen drámai kimenetelre számítani, de néhány óvintézkedés segíthet elkerülni, hogy ledőljön a fa.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×