Infostart.hu
eur:
400.01
usd:
341.19
bux:
98986.44
2025. július 8. kedd Ellák
Magyar olimpikonok arcképeit ábrázoló falfestés egy tűzfalon a belvárosi Városháza parkban 2019. augusztus 16-án.
Nyitókép: Mónus Márton

Tavaly ugrásszerűen nőttek a bajnokoknak járó kifizetések

Olimpiai járadékként tavaly 4,512 milliárd forintot fizettek ki Magyarországon, miközben 2018-ban még csak 1,821, 2017-ben pedig 1,619 milliárd forint volt ez az összeg – közölte a Világgazdaság érdeklődésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A gazdasági napilap annak kapcsán kérdezte a szaktárcát, hogy az Országgyűlés pénteken egyhangúlag elfogadta a sportról szóló 2004. évi I. törvény (sporttörvény) olimpiai járadékkal összefüggő módosítását, miszerint az olimpiai érmes után járó özvegyi járadék teljes összegét megkaphatja a kiskorú gyermeket nevelő özvegy.

Emellett tízről öt évre csökken a jogosultsághoz szükséges együttélés időtartama. Eddig az özvegynek a járadék 50 százaléka járt, mostantól azonban a gyermekek nagykorúvá válásáig a 100 százaléka. Az előterjesztők a háromszoros olim­piai bajnok Benedek Tibor tragikus halálával összefüggésben kezdeményezték a változtatást.

A minisztériumnál hangsúlyozták:

a törvénymódosítás után megállapítható magasabb összegű özvegyi járadék célja a kiskorú gyermeket nevelő özvegyek élethelyzetének segítése.

A múlt évi kifizetés ugrásszerű növekedése kapcsán az Emmi jelezte: 2019-ben lépett hatályba a sporttörvény olimpiai járadékot érintő átfogó módosítása, amelynek értelmében az első–harmadik helyezés is jogosultságot jelent olimpiai járadékra. Korábban csak a legjobb helyezés után járt az összeg.

Az özvegyi járadék összege is változott, az edzők esetében folyósított járadék pedig a helyezés után az érmesnek járó járadék összegével megegyező mértékűre változott.

A 2020. júniusi állapot szerint 884 személy részesül járadékban, ebből ép és fogyatékos sportolóként 483-an, özvegyként 88-an jogosultak. Van olyan, aki mindkét jogcímen, azaz érmesként és özvegyként is jogosult járadékra. A többiek feltehetően edzőként részesültek a kifizetésben.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor üzent a viharvert országnak

Az előrejelzések szerint szerdán várható még kiterjedtebb vihar, de a hétvégére fellélegezhetünk. Vigyázzunk egymásra! - írta Orbán Viktor miniszterelnök kedd esti Facebook-bejegyzésében, amelyben köszönetet mondott a MÁV-Volán Csoport Haváriaközpontjában dolgozóknak a kitartó munkájukért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.09. szerda, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×