eur:
394.38
usd:
370.05
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Pixabay

Ha nem lesz hamar előrelépés, a Fidesz a kormányra bízná a Lánchíd ügyét

Ha rövid időn belül nem oldódik meg a Lánchíd felújításának ügye, akkor a Fidesz-KDNP arra kéri a kormányt, vegye kézbe a felújítást - közölte Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A főváros június végén néhány héten belülre ígérte a közbeszerzési eljárás kiírását.

Magyarországon abban nincs vita, hogy a Lánchíd nemzeti jelkép, amelyre minden magyar büszke lehet, és abban sincs vita, hogy a híd a főváros tulajdonában van, az ő dolga a felújítása - fejtette ki.

Továbbra sem érthető azonban - folytatta -, miért kellett a híd felújítását folyamatosan halasztani. Elmúlt kilenc hónap úgy, hogy nem írtak ki egyetlen pályázatot sem, pedig az állam az ígérteknek megfelelően a szükséges forrást átadta, arról nem is beszélve, hogy a főváros számláján 180 milliárd forintnyi állampapír van, amelyből hatszor fel lehetne újítani a Lánchidat - mondta Hollik István, úgy értékelve: "szerencsétlenkedés zajlik, amit egyelőre a Fidesz-KDNP idáig türelemmel figyelt".

"Ha a helyzet nem oldódik meg rövid időn belül, és (...) nem látjuk, hogy közbeszerzéseket írnak ki, és végre a Lánchíd felújítása elkezdődik, akkor a Fidesz-KDNP-frakciószövetség arra fogja kérni a kormányt, vessen véget ennek a szerencsétlenkedésnek, és vegye kézbe a Lánchíd felújítását" - közölte a kommunikációs igazgató, hozzátéve: ez azt jelentené, hogy az állam átveszi a fővárostól a rekonstrukciót.

"Jogszerűen meg lehet azt oldani, hogy a Lánchíd a kormányhoz kerüljön, és így a felújításnak a felelőssége is átkerülne a kormányzathoz"

- mondta kérdésre.

Azt ígérték, heteken belül kiírják a közbeszerzési pályázatot

A Lánchíd rekonstrukciója naponta téma a Városháza és a kormány közötti vitákban, a felújítása pedig évek óta húzódik. Már 2017-ben elkezdte tervezni a munkálatokat az akkori városvezetés, 2018 tavaszán a fővárosi közgyűlés döntött is a beruházásról. A Lánchíd rekonstrukciójának menetrendje ezután többször is változott, legutoljára pedig Tarlós István akkori főpolgármester jelezte, hogy a közben kiírt közbeszerzésre beérkezett árajánlatok túl drágák, emiatt árfelülvizsgálatot rendelt el. Ezzel egy időben pedig kezdték rendszeresen vizsgálni az átkelő állapotát.

A Karácsony Gergely főpolgármester vezette önkormányzat további pénzt kér a híd felújításához, amit a kormányzat kategorikusan elutasít. A híd állapotának romlása miatt időközben Lánchíd terhelésének csökkentése érdekében az önkormányzat kitiltotta az 5 tonnánál nehezebb járműveket, valamint legutóbb arról is határozott, hogy 30 kilométer/órára csökken a megengedett sebességhatár a Lánchídon. A Fővárosi Önkormányzat vezetése döntött arról is, hogy megtiltja a Lánchíd használatát az augusztus 20-ai tűzijáték és állami ünnepség céljaira.

Június végén, a Fővárosi Közgyűlés koronavírus-járvány első hullámának lecsengésével ismét megtartott ülésén Tüttő Kata főpolgármester-helyettes elmondta, heteken belül kiírják a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást, ezzel elkezdődik a 171 éves híd felújítása.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×