Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.49
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Lakókat visznek kórházba a Pesti úti idősotthonból 2020. április 9-én. Az intézményben több mint százan megfertőződtek, közülük öten meghaltak.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Fidesz: még várat magára a főpolgármester válasza

Mindeddig nem válaszolt a Pesti úti idősotthonban történtekkel kapcsolatban a kormánypártok által feltett kérdésekre Karácsony Gergely főpolgármester – jelezte Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A politikus felidézte, pénteken arról érdeklődtek a magyar emberek nevében, igaz-e, hogy a járvány kitörésekor és utána hetekig nem volt főállású orvos az otthonban, igaz-e az, hogy hagyták távozni a korábbi orvost, aki visszavonta ugyan a járvány miatt felmondását, de munkájára az intézmény nem tartott igényt. Arról is érdeklődtek, hogy írattak-e alá titoktartási nyilatkozatot a korábbi orvossal, és ha igen, ezt miért tették, „mit kell titkolni”.

Mindezt most azzal egészítették ki,

igaz-e, hogy a mai napig nincs a Pesti úti idősotthonban orvos

– tette hozzá Hollik István, emlékeztetve arra: a fővárosi önkormányzat által fenntartott intézményben kétszáznál is többen fertőződtek meg koronavírussal, ami a hazai betegek egyhetedét jelenti, így nyugodtan kimondható, hogy

ez az ország első gócpontja.

Meg kell vizsgálni a fenntartó felelősségét is – fogalmazott a politikus, aki kérdésre válaszolva azt közölte, a politikai felelősség megállapítására ötévente nyílik módjuk a választópolgároknak, az önkormányzati választáson.

Egy másik kérdésre a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: amikor a kormányzat részvállalást kért a településektől a koronavírus-járvány elleni védekezésből, az ellenzéki vezetésű önkormányzatok arról beszéltek, hogy ellehetetlenítik a működésüket, „ehhez képest rendeleti úton béreket emelni, azt gondolom, eléggé felháborító”.

Kifejezetten visszásnak nevezte azt is, hogy rendeleti úton olyan embert tesznek egy fővárosi cég igazgatósági tagjává Rusznák Imre személyében, „aki a 2010 előtti Demszky-korszak legsötétebb parkolási ügyeiben volt benne”.

Mint arról az Infostart beszámolt, az operatív törzs szombati tájékoztatóján elhangzott, hogy befejeződött a fertőtlenítés a járványgócnak tekinthető, mintegy 1500 embert ellátó, fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban, ahol a tömeges tesztelések során 200-nál is többen fertőzöttet találtak, közülük 21-en meghaltak.

Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott pénteki interjújában azt mondta, hogy nem maradhat következmények nélkül a Pesti úti eset, jegyzőkönyvezték a helyzetet. Karácsony Gergely főpolgármester korábban arra hivatkozott, hogy hiába kérte az erőforrásminisztert, tegyen az egészségügyi vezetés óvintézkedéseket a járvány által különösen is veszélyeztetett idősek védelmében az otthonokban is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×