Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
325.36
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Katona fertőtlenít a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthona bejáratánál 2020. április 12-én. Az intézményben eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzöttet találtak, nyolcan meghaltak.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Karácsony Gergely ismét a Facebookon reagált a Pesti úti idősotthon fertőzési ügyére

A főpolgármester vasárnap újabb dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyekből véleménye szerint az derül ki, hogy Pesti úti idősotthon mindenben a jogszabályoknak megfelelően működik.

Karácsony Gergely a Pesti úti idősotthon ügyében ismét a Facebookon üzent: írásában fővárosi idősotthonokban végzett kormányzati ellenőrzések jegyzőkönyveit tette elérhetővé, amelyek fő tanulsága szerinte, hogy "nagyszerű, áldozatos munkát végeznek az idősotthonokban dolgozók, miközben meg kell küzdeniük az egészségügyi és szociális szféra évtizedes magára hagyottságából fakadó gondokkal, például a munkaerőhiánnyal".

Hangsúlyozta, a Pesti úton szombaton végrehajtott "rajtaütésszerű ellenőrzés" is jogszabályszerűséget állapított meg.

A főpolgármester úgy fogalmazott, hálával és megbecsüléssel tartoznak a dolgozóiknak. "Nem fogom hagyni, hogy mindazok, akik a járvány elleni védekezés helyett politikai leszámolásba kezdtek, lebecsüljék a dolgozóink erőfeszítéseit és áldozatvállalását" - tette hozzá.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szombaton ízléstelennek nevezte, hogy a főpolgármester "menekül az egyenes kiállás és a felelősség elől". Ha egy intézménynek az önkormányzat a fenntartója, akkor az ott történtekért az önkormányzat a felelős. Ebben az esetben a fővárosi - írta Facebook-oldalán.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhan a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhan a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson, ami azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, sok helyen felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett. Amerika is pluszban nyitott, de a tengerentúli tech papírok a kereskedés előrehaladtával vesztettek a lendületből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×