eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Továbbra is Budapesten és Pest megyében van a legtöbb fertőzött - a nap hírei

Már csaknem 1500 ember fertőződött meg koronavírussal Magyarországon. Európa-szerte több országban lazítanak a járványügyi intézkedéseken. A járvány sújtotta országokért imádkozott húsvéthétfőn Ferenc pápa. A nap legfontosabb hírei április 13-án.

Újabb 10, többségében idős beteg hunyt el a koronavírus fertőzés következtében, ezzel 109-re nőtt a halálos áldozatok száma. A kórokozót már 1458 embernél mutatták ki, ugyanakkor 120-an meggyógyultak. A több mint 500 fős Pesti úti idősek otthonában eddig 198 igazolt koronavírus-fertőzött van és 8 elhunyt. A fertőzöttek száma várhatóan magasabb lesz, mert még tartanak a laborvizsgálatok. A kormányzati portál adatai szerint továbbra is Budapesten és Pest megyében van a legtöbb és az ország keleti megyéiben a legkevesebb fertőzött.

Újabb egészségügyi védőeszközök érkeztek Budapestre.Hétfőn a kora reggeli órákban leszállt 6 repülőgép 5 millió 300 ezer maszkot, 6 millió kesztyűt és 86 ezer izolációs köpenyt hozott Pekingből és Sanghajból - közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter Facebook oldalán azt írta: a kínai vámszabályok tovább szigorodnak a minőségre vonatkozó előírások garantálásáért, mindezekhez alkalmazkodva történik az újabb szállítmányok előkészítése.

Az átállás idején is zökkenőmentesnek nevezte az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet 146 betegének ellátását az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az emberi erőforrások minisztere vasárnap szüntette meg Cserháti Péter eddigi főigazgató megbízását, mert szerinte nem teljesítette a koronavírussal összefüggő utasításokat. A tárca közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy Kovács Gábor, a Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója vezeti megbízott főigazgatóként a rehabilitációs intézetet. A minisztérium szerint a két intézménynek kiemelt szerepe lesz a koronavírus-járvány tömegessé válásakor. A tárca szerint a rehabilitációs intézet új épületének infrastruktúrája is teljes körűen alkalmas arra, hogy gépi lélegeztetést igénylő koronavírusos betegeket ellásson több mint 200 ágyon, de a megfelelő mértékű felkészüléshez még komoly erőfeszítésekre van szükség.

A tervezett jogviszonyváltással párhuzamosan a kulturális szakterület béremeléséről is döntött a kormány - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca az érintett szakszervezet kifogásai után közölte ezt. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete előzőleg közleményben tiltakozott a kulturális dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának tervezett megszüntetése ellen és érdemi egyeztetést követelt, miután a kormány munkaviszonnyá alakítaná át az ágazatban dolgozók közalkalmazotti státuszát. A minisztérium ezután azt hangsúlyozta: a jogviszonyváltás mellett 2020-ban 6 százalékos béremelést hajtanak végre a kulturális ágazatban.

Európa-szerte több országban lazítanak a járványügyi intézkedéseken. Olaszországban hétfőn megnyitják a könyvesboltokat, az erdészeteket és a csecsemőcikkeket áruló üzleteket. Ausztriában kinyithatnak este hét óráig a 400 négyzetméternél nem nagyobb üzletek, a szabadtéri piacok. Május elsejétől valamennyi üzlet kinyithat Ausztriában. Spanyolország kilenc tartományában megkezdték a munkát például az építő- vagy az autóiparban dolgozók. Csehországban megnyíltak a sporttal és szabadidős tevékenységgel kapcsolatos boltok. Norvégiában még ebben a hónapban újranyitnák az óvodákat és az általános iskolák alsó négy tagozatát. Dániában április 15-től nyitnák újra a bölcsődéket, óvodákat és az általános iskolák alsó öt tagozatát.

A koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatását célzó korlátozások megfontolt feloldására szólítja fel az érintett országokat az Egészségügyi Világszervezet. A WHO vezetése szerint a járvány gyorsan terjed és jóval lassabban lehet megfékezni, ezért a szigorításokat lassan kell feloldani, miután a megfelelő közegészségügyi intézkedéseket meghozták. A szervezet szerint a világszerte eddig 115 ezer ember halálát okozó Covid-19 betegség terjedését teljesen csak egy hatékony oltással lehetne megakadályozni.

A járvány sújtotta országokért imádkozott húsvéthétfőn Ferenc pápa. A katolikus egyházfő kiemelte a családokról a kijárási korlátozások idején is gondoskodó nők szerepét. A pápa az apostoli palotában, a pápai lakosztály úgynevezett könyvtárszobájában olvasta fel beszédét, amelyet a Vatikán interneten közvetített. A beszédet a latin Mennyek királynője imádság követte, amely pünkösdvasárnapig helyettesíti az Úrangyala imát.

Az Egyesült Államok déli részén a legutóbbi adatok szerint 18 ember halt meg a tornádók miatt. Mississippi állam kormányzója szükséghelyzetet rendelt el. A Louisiana állam északi részén található Monroe városban és a környékén mintegy 300 lakóház és épület megrongálódott. Texastól Nyugat-Virginián át Georgiáig tíz államban 750 ezer ember volt áramszolgáltatás nélkül. Az amerikai nemzeti meteorológiai szolgálat legmagasabb fokozatú tornádóriasztást adott ki.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×