Infostart.hu
eur:
378.38
usd:
322
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, a bírálóbizottság elnöke beszél a Budapest Déli Városkapu nemzetközi tervpályázat eredményhirdetésén a Budapesti Városháza dísztermében 2018. december 19-én. A Duna, a Rákóczi híd, a Könyves Kálmán körút, a Soroksári út és a Weiss Manfréd út által határolt, mintegy 135 hektáros területen 12 ezer egyetemi hallgatónak szánt diákváros, valamint nemzetközi rangadók megrendezésére alkalmas sportlétesítmények épülnek.
Nyitókép: MTI

Új javaslatot tesz a kormány Budapestnek

A közfejlesztési tanács következő ülésén két új témában is tárgyalást kezdeményez a kormány – derült ki Fürjes Balázs Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szavaiból.

A közfejlesztési tanács következő ülésén a kormány két javaslatot biztosan tesz – mondta Fürjes Balázs a Népszavának adott interjúban. Az egyik a zöldfejlesztési program, a fővárossal közösen szeretné rendbe hozni a Népligetet, a Hajógyári-szigetet, és egy új közparkot kialakítani a Déli Városkapu program keretében. A másik a lakhatás és lakásügy kérdése Budapesten, mert az elmúlt öt évben duplájára emelkedtek az árak, amivel nem tudott lépést tartani a bérek emelkedése.

"A drága lakhatás pedig késői családalapításra és elvándorlásra készteti a fiatalokat. Budapest öregszik és fogy, miközben 9000 lakás áll üresen, a Belvárosban pedig az üzleti hasznosítás került előtérbe, így a történelmi belváros kiürül. Közpolitikai feladat ezen változtatni" – mondta az államtitkár, és a lehetséges javaslatok között említette az 5 százalékos lakásáfa területspecifikus, tehát csak bizonyos városrészekben megvalósuló építkezésekre vonatkozó visszaállítását. Emellett bérlakás-építési programot is támogatna a politikus, de hozzátette, első lépésben a budapesti lakhatási helyzet felmérését javasolja majd az ülésen.

Fürjes Balázs a kiemelt budapesti fejlesztésekről is beszélt:

  • az atlétikai stadionnál a bontás és a területrendezés megkezdődött, legkorábban nyáron kezdődhet meg az építkezés, ha ez megtörténik, akkor a 2023-as világbajnokságra időben elkészülhet az atlétikai központ és a környező park egy része, a teljes parkrendezés 2024-re fejeződhet be.
  • a Diákváros városrendezési tervei júniusig készülnek el, az épületek tervezése 2022-re zárulhat le, és az építkezés legkorábban 2023-ban indulhat el.
  • a Lánchíd ügyében hivatalos jelzés még nem érkezett a fővárostól a költségek emelkedéséről.
  • a Biodóm esetében már kétszer megadta a pénzt a főváros által kért összeget a kormány, és a beruhzásá irányító Persányi Miklós arról biztosította a kormányt, hogy ez a pénz már biztosan elég lesz.
  • a szuperkórház ügyében a főváros által javasolt új helyszínt egy közös munkacsoport vizsgálja, és ha jobbnak bizonyul, akkor a kormány kész változtatni korábbi döntésén, ha a főváros ingyen átadja a telekegyüttest.
Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×