Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Januártól 8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum - a nap hírei

Horvátországban két év börtönre ítélték első fokon Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját. A közszféra belső ellenőrzési rendszerének teljes felülvizsgálatát sürgeti az Állami Számvevőszék.

Januártól 8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum - jelentette be a pénzügyminiszter. Varga Mihály elmondta, hogy a munkaadók és a szakszervezetek egyeztetése nem vezetett eredményre, ezért a tavaly aláírt kétéves bérmegállapodásban foglalt emelési mérték lép életbe. Ennek megfelelően a minimálbér bruttó összege 161 ezer forintra nő, a garantált bérminimum pedig 210.600 forint lesz.

Horvátországban vesztegetésért két év börtönre ítélték első fokon Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját. Az ügy másik vádlottja, Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök 6 évet kapott. A vád szerint 2009-ben két ciprusi cég 10 millió eurót átutalt egy svájci vállalatnak, a horvát ügyészség szerint a valódi feladó Hernádi Zsolt, a végső címzett pedig Ivo Sanader. Mindez akkor történt, amikor a Mol átvette az INA horvát energetikai cég fölött az irányítást. Az olajtársaság tisztességtelennek minősítette az eljárást, és felidézte, hogy korábban a nemzetközi választott bíróság megállapította, hogy a MOL nem követett el bűncselekményt.

A közszféra belső ellenőrzési rendszerének teljes felülvizsgálatát sürgeti az Állami Számvevőszék. A szervezet a 2015 és 18. között végzett ellenőrzések tapasztalatai alapján megállapította, hogy a belső ellenőrzés nem látta el feladatát a csalás megelőzésére, feltárására és a korrupciós kockázatok kezelésére. Így nem teremtett világos döntési helyzetet az első számú vezetők számára és nem támogatta a felelős vezetést a közpénzzel, közvagyonnal történő felelős gazdálkodásban.

Több száz tonna ismeretlen eredetű és veszélyes árut vont ki a forgalomból ebben az évben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kiemelt ügyek igazgatósága. A Magyar Nemzet azt írja: a hatóság szakemberei több mint 580 ellenőrzést végeztek, november végéig 124 esetben szabtak ki bírságot, csaknem 110 millió forint összegben.

Szolgálatba állt mind a kilenc magyar tulajdonú, korszerű mentőhelikopter, kiváltva az eddig bérelt osztrák gépeket. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója közölte: a járművek lélegeztető és újraélesztő, illetve ultrahang-berendezésekkel, továbbá robotpilótával, éjjellátó képességgel, valamint időjárásradarral is rendelkeznek.

Három éve nem mért mélypontra süllyedt az új tőzsdei kibocsátások száma a globális értékpiacokon idén, annak ellenére, hogy a tőzsdék árfolyam-teljesítménye jelentősen javult. A Financial Times-ban ismertetett kimutatás szerint Európában messze a Londoni Értéktőzsde teljesített a leggyengébben, elemzői vélemények szerint ennek egyik fő oka a brexitet övező bizonytalanság.

Szlovákiában 15 év börtönre ítélték azt a férfit, aki közvetítő szerepet játszott a Kuciak-gyilkosság megrendelője és végrehajtója között. Az ítélet jogerős, miután Andruskó Zoltán vádalku keretében elismerte tettét és elfogadta a büntetést. A pernek ő az első jogerősen elítélt szereplője. A vádirat szerint Ján Kuciák meggyilkolását egy nagyvállalkozó rendelte meg, miután az újságíró több cikket is publikált az ő állítólagos gazdasági bűncselekményeiről. A végrehajtó két férfi már beismerté tettét.

Romániában megszüntette a kormány a Forradalom Intézetét. Az indoklás szerint az intézmény eredményei elhanyagolhatók voltak a ráfordított közpénz mértékéhez képest. A bukaresti kabinet azt is felrótta, hogy az intézet politikai megnyilvánulásaival nyilvánosan szembeszállt az ügyészségi vizsgálatokkal, amelyek egyik vádlottja Ion Iliescu volt elnök.

Izraelben mentelmi jogot kér a parlamenttől Benjámin Netanjahu. Az ügyvezető miniszterelnök azt szeretné elérni, hogy csak hivatali ideje lejártával kerülhessen bíróság elé. A politikust közhivatallal való visszaéléssel, csalással és korrupcióval vádolta meg a főügyész. Mivel a szeptemberi választások óta még nem jött létre a törvényhozás legtöbb bizottsága, a politikus kérelme várhatóan ügyének elhalasztását jelenti.

Illegális orvosi tevékenység miatt 3 év börtönre és 3 millió jüanos pénzbírságra ítélték azt a kínai tudóst, aki génszerkesztéssel manipulálta egy ikerpár születését. A sencseni egyetem korábbi kutatója tavaly novemberben egy hongkongi konferencián jelentette be, hogy a magzatok egy génjét eltávolította, hogy ellenállóak legyenek a HIV-vírussal szemben.

Címlapról ajánljuk

Felszálltak a román F-16-ok a drónok ellen

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett - közölte szombat este az Agerpres hírügynökség Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter bejelentése alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×