eur:
394.93
usd:
365.22
bux:
65490.29
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtótájékoztatót tart Az önkormányzati választások értékelése címmel a párt budapesti központi irodája sajtótermében 2019. október 14-én. A pártelnök úgy látja, az ellenzéki oldalon nincs alternatívája a legszélesebb körű együttműködésnek.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Gyurcsány Ferenc: új emberek kellenek

A 2022-es kormányváltáshoz tovább kell színesíteni az ellenzéket, új emberek kellenek a magyar közélet demokratikus oldalára - mondta Gyurcsány Ferenc DK-elnök keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Bejelentette, hogy Matlák Gábor XV. kerületi alpolgármester belépett a DK-ba.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: "a centrális erőtér rendszerének októberi megroppanása után világos, mi az ellenzék dolga": egyrészt "be kell bizonyítania, hogy kormányzóképes" azokon a településeken és kerületekben, ahol a polgárok rájuk bízták a vezetést, másrészt közösen fel kell készülniük arra, hogy 2022-ben leváltsák a kormányt. Ehhez a ma is sokszínű ellenzéket tovább kell színesíteni új emberekkel, és segíteni kell az ellenzéki pártok együttműködését, erejét és integrációs képességét - fűzte hozzá.

A DK elnöke örömét fejezte ki, hogy Matlák Gábor úgy gondolja, a DK egyike lehet azoknak a pártoknak, amelyekkel "az Orbánnal szemben álló sokaság győzelemre viheti a haza ügyét 2022-ben".

Megjegyezte: az új belépővel 16-ra emelkedett a DK-s budapesti alpolgármesterek száma.

Matlák Gábor arról beszélt: a rendszerváltás idején kezdett politizálni, ekkor belépett a Fideszbe, de még 1989-ben otthagyta a pártot. Ezután az SZDSZ-ben politizált, majd a XV. kerületben, illetve a fővárosi önkormányzatban volt képviselő.

Meglátása szerint a DK összetartó és elkötelezett csapat, amely következetesen és kitartóan képviseli az eszmét, amely szerint nemcsak a kormányt kell leváltani, hanem "a félelem és önkényuralom rendszerét" is fel kell számolni.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

A nyugdíjszámítás során meghatározó jelentőségű valorizácós szorzószámok minden évben a kedvezmények nélkül számított országos nettó átlagbér előző évi nominális növekedését tükrözik, az erről szóló idei kormányrendelet tervezetét március 13-án küldték társadalmi egyeztetésre. Miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani az 1988 óta figyelembe vehető korábbi évek kereseteit, az utóbbi években egyre erősebben érvényesül az a jelenség, hogy a nyugdíjigénylés évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. Ezt a méltánytalanságot sem az inflációs nyugdíjemelés, sem a 13. havi nyugdíj nem képes megnyugtatóan kezelni, megoldást csak a nyugdíjemelési eljárás olyan módosítása hozhatna, amelynek révén a nyugdíj megállapításának évétől függő valorizációs korrekció is megjelenne az emelés mértékét meghatározó tényezők között.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×