Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
315.81
bux:
149786.98
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Nyitókép: Pixabay

Indul a maratoni vita a béremelésekről

Egy korábbi egyezséget kell újratárgyalni, mert új helyzet állt elő a Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint.

Megkezdődnek az egyeztetések a következő napokban a jövő évi kötelező legkisebb keresetekről, az állami cégek bérhelyzetéről, a járulékcsökkentésről és a kiskereskedelemben tervezett, rövidített vasárnapi nyitvatartásról - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum - az idei évhez hasonlóan - nyolc-nyolc százalékkal emelkedik jövőre a tavaly év végén kötött, 2019-re és 2020-ra szóló megállapodás szerint. Ennél nagyobb mérték meghatározott gazdasági mutatókhoz kötött, amelyek azonban csak jövőre ismerhetők meg.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség már jelezte, hogy újratárgyalná az egyezséget, ám mivel a szövetség azt nem írta alá, kérdéseket vet fel a kezdeményezése - írta a lap.

A munkaadói képviseletek ugyanakkor elegendőnek tartják a minimálbérek tervezett emelésének mértékét,

érvelésük szerint a munkaerőpiac keresletvezérelt, így egyébként is magasabb béren foglalkoztatnak ma már a munkaadók.

Az állami vállalatoknál lejárt a korábbi, három évre szóló bérmegállapodás, ezért újabb, akár többéves rendezésről állapodhatnak meg a szociális partnerek. Az állami cégek dolgozói 2017 és 2019 között átlagosan harmincszázalékos bérfejlesztésben részesültek.

A munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó jövő júliustól a tervek szerint további két százalékponttal csökken, amennyiben a reálkereset-emelkedés meghaladja a hat százalékot. A Magyar Nemzet szerint

a járulékcsökkentést új képlettel számolhatják,

ami lehetővé tenné, hogy a mérséklést előrébb lehessen hozni az év elejére.

A kiskereskedelemben a vasárnapi nyitvatartás önkéntes rövidítése ismét napirendre kerülhet a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán - olvasható a Magyar Nemzetben.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor és a beszéd idején a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×