Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322.11
bux:
126937.55
2026. február 23. hétfő Alfréd

Oktatók elbocsátása - reagált az ELTE

Jelentős oktatói létszámleépítésre számít az Oktatási Hálózat az ELTE Bölcsészet- és Természettudományi Karán. Előbbin közölték: át kell szervezni a finanszírozást, amely szerintük most nem díjazza a minőséget, és az olcsó tömegképzés felé nyom. Az ELTE leszögezte: nincs gazdasági vészhelyzet, racionalizálás zajlik.

Az Oktatói Hálózat hétfőn azt közölte, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) 50-70 oktató elbocsátását tervezi takarékossági okokra hivatkozva a Bölcsészettudományi és a Természettudományi Karon. Erről Máté András, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Logika tanszékének tudományos főmunkatársa szerint több tanszék és program is megszűnhet.

"Az egyetem anyagi helyzete alapjában véve jó, de a belső forráselosztást tavaly átszabták, és az a két kar, amelyik visszi a pénzt, mert túl jó minőségű az oktatása, az gyakorlatilag kilátástalan anyagi helyzetbe került" - szögezte le Máté András az InfoRádióban. Elmondta: 250 milliós megtakarítást írt elő a karok számára a szenátus azzal, hogy ez nem teljesen, de nagyjából egyensúlyba hozza a költségvetésüket. Ennek elérésére már tavaly ősszel történtek súlyos intézkedések, de ezek messze nem bizonyultak elegendőnek, és az év végére kiderült, hogy muszáj jelentős létszámleépítést végrehajtani" - mondta az Máté András, hozzátéve: egyelőre mindkét karon vita van, mi fog ezután történni.

Másfajta finanszírozási rendszert sürgetnek

A finanszírozás módszerét szeretnék megváltoztatni. Az ELTE főmunkatársa szerint ha egy egyetemen sok magasan kvalifikált oktató van, akiket előbb-utóbb csak elő kell léptetni és akkor muszáj nekik nagyobb fizetést adni, az csak ráfizetést termel az egyetemnek. "Emellett ha egy egyetemen nem 90 fős szemináriumi csoportok vannak, hanem 15-20 fős, ahol ténylegesen lehet szemináriumi munkát végezni, az kizárólag negatívan hat az egyetem financiális helyzetére. Lényegében a bölcsész- és a természettudományi kar is erre fázott rá" - mutatott rá Máté András.

Ehelyett olyan finanszírozási rendszer kell, amely valamilyen módon díjazza a minőségi mutatókat, mert a jelenlegi az olcsó tömegképzés felé nyom mindent. "Nem véletlenül az ország vezetői közé tartozó két kar került ilyen lehetetlen helyzetbe".

Az ELTE hétfő késő délután közleményben reagált az Oktatói Hálózat reggeli állításaira. Abban az szerepelt, hogy "pénzügyi válsághelyzet következtében létszámleépítés kezdődött", és szerintük ez nem megoldja, hanem tetézi a karok problémáit.

Az egyetem közleményében, amelyet az Index ismertetett, azt írta: "teljes mértékben valótlan az állítás, miszerint gazdasági vészhelyzet vagy hatalmas baj van az ELTE-n. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem pénzügyi helyzete és működése stabil".

Szerintük a két kar "gazdálkodásának racionalizálása" zajlik, erre pedig a karok vezetőivel és közösségeivel együtt dolgozzák ki a terveket. És bár valóban lesz leépítés,

többnyire a nyugdíjas korú oktatókat küldik el nyugdíjba. De szerintük ez nem lesz hatással ez egyetem működésére.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Barátság-leállás: kemény üzenetet küldött az Európai Bizottság az Orbán-kormánynak

Barátság-leállás: kemény üzenetet küldött az Európai Bizottság az Orbán-kormánynak

Brüsszel egyértelművé tette, hogy a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős, az ellátásbiztonság a legfőbb prioritás, a helyreállítás ütemezése pedig az ukrán hatóságok hatáskörébe tartozik – derült ki az Európai Bizottság hétfői sajtótájékoztatóján, amelyen központi téma volt a kőolajtranzit ügye. Az uniós végrehajtó testület e hét szerdára ismét összehívta az olajkoordinációs csoportot, valamint folyamatosan kapcsolatban vannak Kijevvel. Emellett a testület jelezte: a tagállamok vállalásait – beleértve az Ukrajnának szánt hitelcsomagot – tiszteletben kell tartani, ellenkező esetben az az EU lojális együttműködésről szóló alapelvének sérülését jelentené. Utóbbival világosan üzentek a magyar kormánynak, amely a 90 milliárdos segélyhitel megvétózásával fenyegetett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×