Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Egy nagymama az unokáját fényképezi egy margitszigeti bringóhintóban. MTVA/Bizományosi: Róka László  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Róka László

Már több mint 240 ezren vették igénybe a Nők40 programot

Minden hatodik nyugdíjba menő él vele.

Fontos volt bevezetni a nők negyven év munkaviszony, illetve gyermeknevelés utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, amit az is mutat, hogy a 2011-es bevezetés óta összesen 241 ezren vették igénybe ezt a kedvezményt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence kifejtette, a Nők40 program a kormány azon alapértékét tükrözi, hogy

a legnagyobb mértékben azokat kívánják támogatni, akik munkát is vállalnak és gyermeket is nevelnek.

Ez a program sokkal inkább családtámogatási intézkedés, mintsem nyugdíjpolitikai lépés, mivel a családoknak segít abban, hogy például a nagymama részt vállalhasson az unokák nevelésében - hangsúlyozta az államtitkár.

Kiemelte, a Nők40-el a kabinet elismeri azt is, hogy a nőknek a gyermekvállalás fokozott fizikai igénybevételt is jelent amellett, hogy a férfiak is a vállukon viselik a család fenntartásának, a gyermekek nevelésének terhét.

Az Emmi államtitkára emlékeztetett, a nők idén kilencedik éve igényelhetik ezt a kedvezményt, amelynek bevezetéssel a kormány egyrészt egy korábbi választási ígéretét teljesítette, másrészt pedig ezzel is ki kívánta fejezni a nők, az édesanyák iránti megbecsülését.

A program választási lehetőséget teremt a nőknek: 40 év munkaviszony, illetve gyermekneveléssel eltöltött idő után tovább kívánnak-e dolgozni, vagy nyugdíjba vonulnak, ezzel is segítve akár az unokák nevelését - mondta Rétvári Bence.

Hangsúlyozta, évente 30 ezer nő, édesanya választja ezt a lehetőséget, vagyis az összes nyugdíjmegállapítás mintegy hatodában igénylik ezt a kedvezményt. Úgy fogalmazott, a nők, az édesanyák ebben is csak a kormánypártokra számíthattak, mivel az ellenzéki pártok a parlamentben nem támogatták ezt a javaslatot.

Rétvári Bence szólt arról is a Nők40 programban résztvevők teljes mértékű nyugdíjat kapnak, amit az öregségi nyugdíjjal megegyező módon számítanak ki. A kedvezményt igénybe vevők átlagosan az öregségi korhatárnál 4,5 évvel korábban léphetnek nyugdíjba - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×