Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: Pexels

Bírságot kaphatnak a kórházak

Több sürgősségi osztály is megtelt, az intézmények viszont bírságot kaphatnak, ha nem fogadják a betegeket – írta a Népszava. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint nem megfelelő a szervezés.

A kórházak maguk kötelesek gondoskodni a saját ellátási területhez tartozó intenzív ellátásról – áll abban a levélben, amelyet a tisztifőorvos nevében küldtek ki az intézményekhez, és amely a Népszava birtokába került. Az ÁNTSZ utódja, a Nemzeti Népegészségügyi Központ a lap szerint 22 fővárosi kórházat utasított, hogy biztosítsák a folyamatos ellátást. Akit a hatóság ellenőrei azon kapnak, hogy alaposabb ok nélkül visszautasítja a beteg fogadását, az akár 500 ezer forintos bírságot is kaphat.

Sokszor ugyanis a kórházak jelzik, hogy nem tudják fogadni a pácienst, és ennek nem csak az lehet az oka, hogy az osztály megtelt, hanem például az is, hogy nincs áram, vagy lefagyott az informatikai rendszer, de az is előfordul, hogy azért nincs elég ágy, mert nincs hozzá elég orvos, vagy ápoló – írja a lap.

A mentők általában értesülnek arról, hol van még szabad hely

– mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki maga is kivonuló mentőorvos. Mint mondta: azért van egységes irányítás, hogy a mentőszolgálat kapcsolatot tudjon teremteni a különböző kórházakkal, és információkkal tudjon szolgálni a fedélzeten dolgozóknak.

Éger István szerint büntetéssel nem lehet a helyzetet rendezni, mivel általános probléma az egészségügyi rendszer szervezetlensége. Az évtizedek óta tapasztalt szervezetlenség időről időre visszaüt – hangsúlyozta az elnök. Sokkal gondosabb szervezést és előre finanszírozást követel meg a rendszer – tette hozzá.

Az InfoRádió az ügyben megkereste a Nemzeti Népegészségügyi Központot, a szervezet válaszára még várunk.

Mihamarabb rendezni kell az orvosok bérét

Míg a szakdolgozóknál négy lépcsős, addig az orvosoknál csupán kétlépcsős béremelés történt 2016-2017-ben – hívta fel a figyelmet Éger István, hozzátéve: a kormányzat ígérete az volt, hogy 2018 tavaszában folytatják a tárgyalást, és az év második felében folytatódik a bérrendezés.

„Az orvosbérek még jelen pillanatban hihetetlenül alacsonyak, akár hazai társadalmi összevetésben, társadalmi rangsorban, akár pedig a környező V4-eket vagy akár Romániát tekintve”

– fogalmazott a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Ahogy a 2018-as, úgy a 2019-es költségvetésben sincs nyoma a 2017-ben megígért kormányzati szándéknak – hívta fel a figyelmet Éger István. Szerinte a 150 ezer forintos minimálbér és a 200 ezer forintos szakmai minimálbér mellett méltánytalan, hogy a szakorvosok bruttó minimum jövedelme alig több mint 450 ezer forint, a nyugdíjbavonulóknál pedig ez a szám nem több 560-580 ezernél. „Ez tarthatatlan” – vélekedett az elnök.

A kamara számítása szerint az egészségügyet 1000 milliárd forintból rendbe lehetne tenni. Éger István szerint az ágazatban gyors, előre bejelentett, kiszámítható béremelésre van szükség. Bár az ápolóknál ez részben megtörtént, „az orvosokról mintha teljesen megfeledkeznének”. Számos egészségügyi területen óriási a munkaerőhiány, a pályaelhagyás és a magánellátás elszívó hatása is jelentős – jegyezte meg a szervezet elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: közétették az Orbán kormány titkos terveit, változás jön a szakképzésben

Tisza-kormány: közétették az Orbán kormány titkos terveit, változás jön a szakképzésben

Magyar Péter egy reggeli sajtótájékoztatón azt állította, hogy az előző kormány 2024-ben egy, a Vitnyéd melletti Csermajorban létrehozandó migránstábor tervén dolgozott, miközben nyilvánosan ennek ellenkezőjét kommunikálta. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter közölte, hogy a szakképzési centrumokban megszűnhet a kancellári rendszer, és egyszemélyi vezetés válthatja fel a jelenlegi modellt. Pósfai Gábor belügyminiszter új vezetőket nevezett ki az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat élére. Eközben a Fidesz 32. kongresszusán Orbán Viktor tíz pontban összegezte a választási vereség okait, a párt pedig tovább értékeli a történteket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×