Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
325.78
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Áder János köztársasági elnök beszédet mond a határon túli egyházi vezetőknek adott adventi díszebéden a Sándor-palotában 2018. december 19-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Áder János aláírta a túlóratörvényt

A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását -  tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát. 

Az államfő a honlapra felkerült nyilatkozatában ismerteti, hogy a módosítást - amit az Országgyűlés december 12-én fogadott el -

három szempontból vizsgálta meg.

Elsőként megállapította, hogy

a módosítás nem ütközik az alaptörvény rendelkezéseibe, így jogszerű keretek között, alkotmányosan nem kifogásolható.

Másodszor összevetette az új túlóra-szabályozás rendelkezéseit más európai országokéval és megállapította, hogy

számos országban - például Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Csehország - a túlóra mértéke a magyarországival megegyező vagy azt meghaladó mértékű.

Harmadszor megvizsgálta, hogy a munka törvénykönyvének módosítása miként érinti Magyarország négy és félmillió munkavállalóját, csökkentek-e a munkavállalók védelmét szolgáló garanciák.

A köztársasági elnök megállapította, hogy

a Munka törvénykönyvének a munkavállalókat védő rendelkezései nem csorbultak, sőt, az eddiginél több túlórát csak a munkavállaló előzetes írásbeli hozzájárulását követően lehet végezni;

a munkaadó nem büntetheti a munkavállalót azért, mert túlmunkát nem vállal, vagy a túlmunka vállalására vonatkozó korábbi nyilatkozatát visszavonja; a kollektív szerződések csak a munkavállaló javára térhetnek el az új szabályoktól; a túlmunkáért járó díjazást ezután is változatlan feltételekkel fizethetik ki a munkaadók; nem szűkült a szakszervezetek azon lehetősége, hogy a munkavállalóknak a kollektív szerződések révén még nagyobb védelmet biztosítsanak.

"Mindezen szempontok alapján, a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését" - olvasható az államfő nyilatkozatában.

Áder János hangsúlyozta:

"a munka törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen".

"Magyarország minden polgárának szeretetteljes karácsonyt, a család és a barátok körében örömteli perceket és boldog új évet kívánok!" - zárul a köztársasági elnök nyilatkozata.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×