Infostart.hu
eur:
362.19
usd:
317.08
bux:
0
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nyitókép: Police.hu

Életveszélyes manőverekkel próbálkoztak a türelmetlen sofőrök az M3-ason

Este fél 11-kor indult meg egy sávon a forgalom az M3-ason ott, ahol délután a halálos áldozatot követelő tömegbaleset történt. Hatalmas torlódás alakult ki, órákat vesztegeltek az autósok a környező utakon is, és többen életveszélyes manőverekbe kezdtek, hogy kiszabaduljanak a dugóból.

Mint arról korábban beszámoltunk, délután egyelőre tisztázatlan körülmények között összeütközött több tehergépkocsi és egy személygépkocsi az M3-as 48-as kilométerszelvényében Kerekharaszt közelében. A tömegbalesetben az egyik tehergépkocsi vezetője a helyszínen meghalt, egy másik sofőrt úgy kellett kivágni a roncsból.

A sérült járművek a 49-es km-nél az érintett pályaoldalt teljes szélességében elfoglalják. A rendőrség Bagnál a 3-as főút felé letereli a járműveket, ezért a csomópont előtt is több kilométeres torlódásra kell készülni. A képre kattintva galéria nyílik!

A baleset mögött rekedteket Bag felé visszafordítják, illetve az elválasztó korlát megnyitásával átterelik a főváros felé vezető oldalra, emiatt a Budapest felé haladókat időszakosan megállítják. A megnövekedett forgalom miatt a 3-as főút is torlódik, ezért

aki teheti, Budapest és Hatvan között válasszon másik útvonalat! Gödöllő - Isaszeg - Zsámbok vagy Gödöllő - Tura, esetleg a 31-es főút felé érdemes kerülni.

Hatalmas a torlódás minden irányban a környéken. Egyre türelmetlenebbek az autósok, akik elképesztő manőverekkel próbálkoznak. A Heol.hu beszámolója szerint Gödöllőnél a sávelhúzásos terelésben

több járművet önkényesen visszafordított a vezetője a főváros felé a nagy sebességgel szemből érkezők közé hajtva, ami életveszélyes és tilos.

Az M3-as autópályán Nyíregyháza felé vezető oldalán Bag és Hatvan között, a 49-es kilométernél történt baleset helyszínén 22 óra körül egy sávon megindult a forgalom. A bagi csomópontnál 22.30-kor oldották fel a pályazárat és a kiterelést, a forgalom rendőri felvezetéssel megindult.

Ugyanakkor Gödöllő és Hatvan között csak lépésben lehet haladni és a 3-as főúton is lassabban haladásra számíthatnak az autósok.

Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×