Infostart.hu
eur:
380.48
usd:
322.7
bux:
130458.13
2026. február 3. kedd Balázs

Potápi: a mai ésszel felfoghatatlan trianoni veszteség mellett a sikerre is emlékezni kell

A mai ésszel felfoghatatlan trianoni veszteség mellett arra is emlékezni kell a nemzeti összetartozás napján, hogy "az akkori és a mai Magyarország is meg tudott kapaszkodni", talpra tudott állni - hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Potápi Árpád János célként említette, hogy a vesztes 20. század után az "erősödő, büszke magyarság" a 21. század nyertese legyen.

Kiemelte: 2010 és 2014 között megszülettek "a magyarságot a lelkületében megerősítő" jogszabályok, a következő törvényhozási ciklusban pedig megkezdődtek azok a programok, amelyek a külhoni magyarság szülőföldjén boldogulását támogatják.

A Kossuth rádió 180 perc című műsorában az államtitkár elmondta: az alapvetően vidéki környezetben élő magyarság elsősorban mezőgazdasági, feldolgozóipari, turisztikai vállalkozásait támogató programokra a Vajdaságban 60, Kárpátalján 32 milliárd forintot fordítottak, de nyújtanak támogatást a Mezőségben, a Felvidéken és kisebb kerettel a Muravidéken és Horvátországban is.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Az Egyesült Államok adott esetben komoly légicsapás-sorozatot tudna mérni Iránra, de nagy állományú szárazföldi csapatok nélkül lehetetlen megdönteni a helyi rezsimet – mondta az InfoRádióban a biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense arra is kitért, hogy a térségbeli országok többsége nem is támogatja az amerikai beavatkozást, a felkelők pedig saját erőből nem képesek eltávolítani az iráni vezetést.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelhetnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei kilátásokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában is emelkedés jöhet a tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×