Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
A Széchenyi lánchíd 2017. augusztus 23-án. Százhetvenöt éve, 1842. augusztus 24-én helyezte el József nádor a pest-budai Lánchíd alapkövét.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Öt év káosz jön Budapest belvárosában

Akár öt évig is elhúzódhat a Lánchíd és a Váralagút felújítása, mert a Fővárosi Közgyűlés szerdai napirendjén szereplő javaslat szerint a korábbi tervekkel ellentétben a két beruházást külön, egymás után valósítják meg.

Kétszer annyi ideig lesz lezárva az Alagút - Lánchíd tengely, mint indokolt lenne - írta a Facebook-oldalán Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezérigazgatója, aki szerint a Főváros és a BKK forráshiány miatt a Lánchíd és az Alagút amúgy korábban egy beruházásként előkészített és egyszerre kivitelezni tervezett felújítását szétválasztja, és nem egyszerre, hanem egymás után csinálja meg. Így a felújítások időtartama összeadódik, ahelyett, hogy egyszerre történne meg a két, ugyanazon útvonalra eső műtárgy felújítása.

Mindez azt jelenti, hogy az Alagút-Lánchíd közlekedési tengely kétszer annyi ideig, 4-5 évig lesz lezárva a forgalom előtt. Ezzel pedig nemcsak az autósokra, hanem a hídon ma is a legtöbb embert átszállító 16-os és 105-ös buszokra, illetve a kerékpárosokra is kétszer olyan hosszú lezárási idő vár.

A 24.hu megkérdezte Kelemen Tamást, a Közlekedő Tömeg Egyesület szakértőjét is, aki jelezte, csak a Lánchíd felújítási munkálatai idén szepterbertől 2021 júniusáig tartanának, ráadásul a Margit híd rekonstrukciója idején - amely egyébként csak két évig tartott - végig fenntartották a közösségi közlekedést, míg a Lánchíd munkálatainál a járókelőket, a tömegközlekedési eszközöket és a kerékpárosokat is leparancsolnák a hídról.

A 24.hu információi szerint a 3-as metró akadálymentesítése 10-12 milliárd forint költséget jelenthet a Fővárosi Önkormányzatnak, részben éppen ez indokolta a Budai Váralagút és a Lánchíd felújításának szétválasztását.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

A Trump-kormányzat július 4-ével elindította az új, kiemelt kezdeményezésnek szánt Trump Accounts programot, amely a 2025 és 2028 között születő amerikai állampolgároknak biztosít egy befektetési számlán állami támogatásként 1000 dolláros induló összeget. A program célja, hogy már gyermekkortól ösztönözze a megtakarítási hajlandóságot és a pénzügyi tudatosságot, miközben lehetőséget ad a családoknak a félretett összegek további gyarapítására - írja a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×