Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Jóval tovább lehet lezárva a Lánchíd

Jóval tovább lehet lezárva a Lánchíd

Egészen 2020 tavaszáig tarthat a Lánchíd felújítása – tudta meg az Index.

Az első hírek arról szóltak, hogy másfél évig lesz lezárva a Lánchíd a rekonstrukció miatt, később az Origo már kétéves munkálatokról írt. Az Index most ugyanakkor azt tudta meg a városházától, hogy a kivitelezés tervezett átfutási ideje két és fél évre tehető.

A Lánchíd az építkezés teljes ideje alatt, tehát

két és fél évig le lesz zárva a gépjárműforgalom elől

– írja a portál.

A 22 milliárd 330 millió forintba kerülő felújítás menete így nézhet ki: 2017. június 1-jén elindítják a közbeszerzési eljárást. Ennek vége ugyan „az eljárás esetleges jogorvoslatai miatt előre nem meghatározható”, de jó eséllyel szeptembertől megkezdődhet a munka, vagyis mindenképpen a vizes világbajnokság után. Az átadás pedig a két és fél éves építkezést alapul véve 2020 tavaszán lehet.

A felújítás tartalmazza a közúti pályalemez teljes elbontását és újjáépítését, mindkét oldalon a gyalogos járdakonzolok teljes elbontását és újjáépítését, a megmaradó acélszerkezetek javítását és korrózió elleni védelmét, a gyalogos korlátok műemléki felújítását, a kőfelületek javítását és felülettisztítását, a köz- és díszvilágítás korszerűsítését, a Duna-meder szükség szerinti rendezését, a hídfőkben lévő gyalogos aluljárók szélesített átépítését, a hídfő lépcsőinek átépítését, továbbá a hídfők helyiségeinek felújítását és lehetőség szerinti hasznosítását.

A hídfelújítással egy időben célszerű elvégezni a Váralagút felújítását is a teljes gépészeti rendszerének felújításával egyetemben. Továbbá meg kell újítani az alagút szigetelését és belső borítását. Ezek során - egyebek mellett - újraosztják a közúti és gyalogos felületet a megváltozott közlekedési igények szerint, lecserélik a légtechnikai rendszereket, korszerűsítik a közvilágítást, valamint díszvilágítást építenek ki - olvasható az elfogadott javaslatban.

A rekonstrukció során átépítik a Clark Ádám teret is, ahol a körforgalom mérete csökken, a gyalogosterek pedig bővülnek, új díszburkolatot kapnak. A Lánchíd hídfője felőli oldalra új gyalogátkelőhely létesül, ezzel a teljes Clark Ádám tér mind a négy negyede átjárhatóvá válik. Új gyalogátkelőhely létesül a Hunyadi János utcai torkolathoz is.

Címlapról ajánljuk
Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim

Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim

„Nem ismétlődhet meg az iraki káosz” – üzente Reza Pahlavi, az 1979-ben az iszlamisták által megbuktatott iráni sah fia, aki közölte: részt venne Irán átmeneti kormányzásában, ha Ali Hamenei ajatollah halála után megbukik az iszlamista rezsim. Népszavazással megerősített új alkotmányt, majd szabad választásokat szeretne.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×