INFORÁDIÓ 

2018. április 21. szombat
Konrád

Új elnök a PDSZ élén

Infostart
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) szombati rendkívüli tisztújító kongresszusa döntött Mendrei László János elnök és az Országos Választmány visszahívásáról is. Korábban a PDSZ Felügyelő Bizottsága már lemondott.

„Ez önmagában is indokolta a rendkívüli kongresszus összehívását. A kongresszus napján az újonnan megválasztott Országos Választmány – elfogadva a kongresszus javaslatát – Szűcs Tamást választotta a PDSZ Alapszabálya szerint, a következő tisztújításig, egy évre a PDSZ ügyvezető elnökének” – írja a szervezet Facebook-oldalán.

„Elfogadom a kongresszus döntését, a további munkához sok sikert kívánok” – nyiltakozta a Népszavának Mendrey László. „Úgy gondolom, az elmúlt években sok mindent tettem az oktatásügy érdekében, be kell vallanom, kicsit elfáradtam. De sok feladat van még, ezek megoldása a PDSZ új vezetésére vár” – tette hozzá.

A leváltott elnök, bár a szakszervezet vezetésében semmilyen formában nem fog részt venni, a PDSZ hármas számú tagkönyvének tulajdonosaként nem engedheti meg magának, hogy teljesen visszavonuljon.

A lap emlékeztet, hogy a PDSZ választmányának több tagja és a teljes Felügyelő Bizottság még januárban lemondott.

A címlapról ajánljuk


Meghalt Avicii

28 évesen meghalt Avicii, a világ egyik legismertebb dj-je....