eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Az osztrák kancellár Bécsbe költöztetné a CEU-t

Bécsbe költöztetné a budapesti székhelyű Közép-európai Egyetemet (CEU) az osztrák kancellár - jelentette csütörtökön az APA osztrák hírügynökség.

Az osztrák kancellári hivatal a nap folyamán a hírügynökségnek megerősítette, hogy Christian Kern kancellár ebből a célból kapcsolatra lépett és tárgyalásokat kezdett Soros Györggyel.

Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese az APA osztrák hírügynökségnek adott csütörtöki nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Bécs új egyetemi székhelyként mindenképpen egy opciót jelent. Kijelentette ugyanakkor: jelenleg azonban próbálnak küzdeni a magyarországi törvény ellen. A rektorhelyettes reményét fejezte ki, hogy sikerrel járnak majd. Ugyanakkor kijelentette: "amennyiben a politikai döntéshozók eldöntötték, hogy kiszorítanak minket az országból, nincs más választásunk, minthogy ezt komolyan vegyük."

Enyedi szerint "ideológiai küzdelem" zajlik. "Úgy tűnik Orbán Viktor semmi nem szeret, ami akár megközelítőleg liberális, toleráns és progresszív" - mondta a rektorhelyettes. Úgy vélte, hogy az egyetem alapvető értékei, vagyis a nyitott társadalom, "irritálhatja" a kormányfőt.

Maria Vassilakou bécsi főpolgármester-helyettes a hét elején azt nyilatkozta, hogy "amennyiben az intézmény új székhelyet keres, úgy szívesen meghívná a Soros-egyetemet Bécsbe". A zöldpárti politikus a Kurier című lap keddi számában azt nyilatkozta, hogy munkatársai már felvették a kapcsolatot az egyetemmel, és hétfőn levelet írtak Michael Ignatieffnek, a CEU rektorának, hogy hivatalosan is felajánlják segítségüket.

Az osztrák politikus azonban hangsúlyozta, hogy számára az lenne a legjobb megoldás, ha az egyetem továbbra is Budapesten maradna, és ott folytatná a munkát. Meglátása szerint most az a fontos, hogy megoldást találjanak a budapesti székhelyen, Bécs csupán B-terv lehetne.

Beate Meinl-Reisinger a liberális Neos ellenzéki parlamenti párt bécsi szervezetének vezetője szerint "nagy lehetőség lenne Bécs számára", ha az egyetem az osztrák fővárosba költözne.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×