Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Matolcsy újra beszélt a kormánybuktatásról

A jegybankelnök még februárban, az Országgyűlés előtt említett egy 2015-ös kormánybuktatási kísérletet - erről volt szó hétfőn a parlamentben az azonnali kérdések között.

Bárándy Gergely (MSZP) Matolcsy György jegybankelnök közelmúltbeli parlamenti felszólalását idézte, amelyben arról beszélt, hogy egy nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységet folytattak, amely 2014 őszén indult el. Bárándy Gergely azt kérdezte a nemzeti bank elnökétől, van-e alapja a kijelentésének "vagy csak hülyeségeket beszélt". Ha van alapja, mi az?

Matolcsy György visszakérdezett: feltűntek-e Bárándy Gergelynek a 2014 őszén, telén és 2015 elején Magyarországon történtek. Ezzel kapcsolatban idézte Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, aki szerint 2014 őszén az akkori amerikai ügyvivő, André Goodfriend közvetlenül és direkt beavatkozott a magyar belpolitikai folyamatokba. "Egyetértek" - mondta Matolcsy György.

A jegybankelnök idézett a DK-s Ara-Kovács Attilától is, aki a Magyar Narancsban azt mondta: az amerikai profi diplomáciai beavatkozás már most oly mértékben billentette ki az orbáni világrendet a sarkaiból, ahogyan azt semmilyen magyar politikai erő nem lett volna képes, és folytatás várható.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek  farkasszemet

Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek farkasszemet

Egyre hangosabban szólnak a harci dobok a Távol-Keleten, a világnak szinte minden napra jut valami hír a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (People’s Liberation Army – PLA) mozgásáról, vagy éppen legújabb fejlesztéseiről. Az utóbbi hetekben éppen Japánnal megy az acsarkodás, de a háttérben az Egyesült Államok folyamatosan erősíti a pozícióját, méghozzá nem is akárhol: a második világháború legendás helyszíneit élesztik újra, olyat is, ahonnan elindultak a bombázók 1945 augusztusában a Japán elleni atomcsapáshoz. A terv világos stratégiát vázol fel, amely arra figyelmezteti a teljes térséget, hogy egyre élénkebben éri őket a háború közelgő szele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×