Infostart.hu
eur:
385.69
usd:
331.2
bux:
119358.26
2026. január 14. szerda Bódog

Kiírták a pályázatot a 3-as metró felújítására

Április 24-ig a 3-as metró északi, azaz a Dózsa György út és Újpest-Központ közötti, míg április 27-ig a déli, vagyis a Kőbánya-Kispesttől a Népligetig tartó szakaszán lévő állomások felújítására várja az ajánlatokat a BKV – derült ki az európai közbeszerzések hivatalos honlapján megjelent tenderekből - írta a Magyar Nemzet.

Ezzel megkezdődött a BKV és a leendő kivitelezők versenyfutása az idővel, ugyanis néhány napja

Tarlós István főpolgármester a teljes infrastruktúra rekonstrukciójának júniusi kezdését feltételezte.

A beruházás legkevesebb 137,5 milliárd forintba kerül; annak uniós támogatására a kormány, pontosabban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már tavaly szerződést kötött a fővárosi önkormányzattal. Tarlós István szerint a metrófelújítás brüsszeli támogatását immár az Európai Unió regionális fejlesztéseket segítő szervezete, a Jaspers is javasolja.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta: a

napokban kiírják a másik két pályázatot a metró középső szakaszára, illetve a vágány- és alagútépítési munkálatokra is.

"Az április végi ajánlatbontási határidőket figyelembe véve két hónapot számíthatunk a szerződések aláírásáig, ha valamelyik fél jogi úton nem támadja meg a tendert elbíráló döntést" – tette hozzá a vezérigazgató.

A lap kérdésére, hogy mi az eltérés a most kiírt, illetve a nemrég jogszabály-változásra hivatkozva visszavont pályázat között, néhány kapcsolódó, de igen jelentős műszaki változást említett.

Kiderült: immár

minden állomáson lesz lift, tehát megvalósul a teljes akadálymentesítés.

Lesz olyan állomás, ahol 2-2 úgynevezett duplex, közös vezérlésű felvonó működik majd, van, ahol viszont a lehetőségek korlátozottak, s csak egy-egy ilyen berendezést alakítanak majd ki.

Néhány mozgólépcső felújítását, telepítését a BKV saját beruházásban is vállalja, így több pénz jut a liftekre.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×