eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Itt az e-recept, totálisan átalakul a rendszer

Itt az e-recept, totálisan átalakul a rendszer

A napokban indul az e-recept kísérleti programja, a novemberben élesben induló rendszer tesztelését harminc patikában kezdik meg. Bőven vannak még azonban ismeretlen részletek - például hogy írja alá a beteg az elektronikus receptet?

Március elején harminc patikában indul az a kísérleti program, amely augusztus közepéig az e-recept alkalmazását igyekszik tesztelni. A gyógyszertárak ezt követően, szeptember elejétől már csatlakozhatnak a rendszerhez, az éles indulás pedig novemberben lesz. Ekkor már minden orvosnak és gyógyszerésznek alkalmaznia kell az e-receptet, be kell jelentkeznie a rendszerébe – tudta meg a Magyar Nemzet Hankó Zoltántól, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökétől. Ahhoz, hogy mindez a határidőre tényleg beindulhasson, az orvosok vényfelíró programját is fejleszteni kell, a kontrollt is biztosítani kell, a szükséges jogszabályi korrekciókat is el kell végezni. Emellett mindenkinek – orvosnak, betegnek és gyógyszerésznek egyaránt – minden rá vonatkozó dologgal tisztában kell lennie.

Elég sok ismeretlen rész van még a rendszerben, ami viszont több előnnyel is járhat majd. A lap összeállításából szemezgettünk:

  • Garancia kell arra, hogy a patikusokhoz a rendszerben eljutó e-receptet létező orvos állította ki.
  • A rendszer csak szabályos vényeket fogadjon be, vagyis kiküszöböljék azt, hogy az orvos esetleg nem megfelelő támogatással írja fel a gyógyszert, nem megfelelő mennyiséget rendel belőle.
  • Kellene "jelképes" recept is, vagyis egy igazolásféle azért, hogy nyomon követhető legyen, milyen recepteket kaptunk - és esetleg nem váltottunk ki (például amikor a pénz híján lévő beteg "legózni" kényszerül a receptekkel).
  • Ki és hogy válthatja ki azokat a recepteket, amelyeket a "tulajdonosuk" nem tud (mert mondjuk ágyhoz kötött)?
  • Biztosítani kell, hogy az e-receptet aláírhassa a beteg.
  • Orvos és patikus melyik recepteket láthatja és mennyi időre visszamenőleg?
  • Eltűnnek a dátum nélküli, "biankó" receptek.
  • Kiderül, ha valaki ugyanazzal a bajjal két különböző orvoshoz jár és kap receptet.
  • Egyszerűbbé válik az elszámolás az Országos Egészségpénztárral.
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×