Infostart.hu
eur:
382.18
usd:
327.98
bux:
109206.15
2025. december 5. péntek Vilma

Paksról is vitáztak a parlamentben

Az Országgyűlés ülésén is szóba került, hogy az LMP népszavazást tartana a paksi bővítésről. A szocialisták támogatják az elképzelést, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint arról lehet referendumot tartani, amit a jogszabályok engednek és elegendő a támogatottsága.

Múlt héten jelentette be az LMP, hogy népszavazást kezdeményez a paksi bővítésről. Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt képviselője erre az Országgyűlés ülésén, napirend előtti felszólalásában is kitért.

„Egyszerűen felháborító, hogy a magyar energiastratégiáról nem dönthetnek a magyar emberek, hogy helyettük és a fejük felett egy nemzetközi szerződés és Oroszország döntsön. Meggyőződésünk, hogy a magyar embereknek van joguk eldönteni, hogy atomenergiával vagy anélkül akarnak hosszú távon élni” - fejtette ki.

Tóth Bertalan, a szocialisták frakcióvezetője maga is támogatta az LMP kezdeményezését.

„A magyar emberek jövőjével kapcsolatos valós probléma az a 3 ezer milliárd forintos orosz hitel, amely 21 évre adósítja el az országot és szolgáltatja ki az orosz érdekeknek. Az MSZP fenntartja azt a korábbi években megfogalmazott álláspontját, hogy az atomenergia felhasználásáról széleskörű társadalmi vita után népszavazással kell dönteni” - emelte ki.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt mondta: népszavazást arról lehet tartani, amit a jogszabályok engednek, és aminek kellő társadalmi támogatottsága van.

„Ha a jogszabályok megengedik és van kellő társadalmi támogatottság, akkor lesz népszavazás a kérdésben, ha nem engedik a jogszabályok vagy éppen nincsen hozzá társadalmi támogatottság, akkor pedig nem” - közölte.

Az Alapjogokért Központ igazgatójának egy korábbi nyilatkozata alapján a Nemzeti Választási Bizottság várhatóan már első fokon elutasíthatja az LMP kezdeményezését, a paksi beruházást ugyanis már államközi egyezmények szabályozzák, amelyek nemzetközi szerződésnek minősülnek, az alaptörvény szerint pedig nem tartható referendum nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről.

Címlapról ajánljuk

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben? Este sorsolás!

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Ez lehet a magyar gazdaság új kitöréspontja

Ez lehet a magyar gazdaság új kitöréspontja

A magyar gazdaság egyik nagy lehetősége, ha az egyetemeken és kutatóintézetekben születő tudományos eredményekre épülő innovatív technológiákat sikerrel viszik piacra deep tech vállalkozások. Ebben a műsorban kiderül, hogy mit takar ez az elnevezés és hogyan tudnak az élettudományi vagy AI-alapú fejlesztések áttörni a globális piacon. Szó volt arról is, hogy Magyarországon milyen oktatási és finanszírozási programok segítik a tudományos eredményekből kinövő technológiai cégeket, miért vonzza Magyarország a nemzetközi nagyvállalatok K+F központjait, milyen szerepe van az egyetemeknek ebben a folyamatban és miért fontos a KKV-k számára is, hogy innovatívvá váljanak. Vendégünk volt Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×