Infostart.hu
eur:
353.14
usd:
308.29
bux:
142627.97
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Megválasztották a jegybank felügyelőbizottságát

Az Országgyűlés hétfőn megválasztotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságát (fb), amelyet így keddtől a Fidesz jelöltje, Papcsák Ferenc kormánypárti parlamenti képviselő vezet.

A Ház szintén a Fidesz javaslatára a testület tagjává választotta Madarász László bankszakembert, míg a KDNP kezdeményezésére Szényei Gábor Andrást, a jegybank előző felügyelőbizottságának tagját, a Jobbik jelölése nyomán pedig Nyikos Lászlót, a párt korábbi parlamenti képviselőjét.

Papcsák Ferencet 126 kormánypárti igen szavazattal, 60 nem ellenében választotta fb-elnökké a Ház, a tagokat pedig 148 igen szavazattal, 37 nem ellenében választották meg. Megbízatásuk az Országgyűlés megbízatásáig tart.

A parlament arról is határozott - 125 igen szavazattal, 60 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett -, hogy hétfőtől Báger Gusztáv közgazdász lesz az MNB Monetáris Tanácsának új tagja hat évre, aki Kandrács Csabát váltja a testületben. Kandrács Csaba azért mondott le, mert a jövőben a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt.-nél betöltött elnök-vezérigazgatói feladataira kíván összpontosítani.

Papcsák Ferenc 2011-től a Fidesz országgyűlési képviselőjeként az Országgyűlés devizaeladósodás okait feltáró albizottságának elnöke volt, korábban 1998-2001 között az ÁPV Rt. felügyelő bizottságának, majd igazgatóságának tagja volt, később, 2010-től elszámoltatásért felelős kormánybiztosként is tevékenykedett.

Madarász László bankszakember, aki 1991-98 között a BNP-KH-Dresdner Bank Magyarország vezérigazgatója, majd 1999-2002 között a Postabank igazgatóságának elnöke volt.

Szényei Gábor András 2007-től az MNB előző felügyelőbizottságának tagjaként tevékenykedett.

Nyikos László korábban az Állami Számvevőszék alelnöki tisztségét is betöltötte, majd jobbikos országgyűlési képviselő volt 2010-2014 között.

A jelenlegi szabályok szerint a kormánypártok három jelöltet delegálhatnak az MNB felügyelőbizottságába, míg az ellenzék egy jelöltet ad, további két tag személyéről pedig a kabinet határoz.

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága korábban három ellenzéki jelölt közül választotta ki Nyikos Lászlót. Az MSZP Veres Jánost, a Gyurcsány-kormány egykori pénzügyminiszterét, az LMP pedig Róna Péter közgazdászt, az előző jegybanki felügyelőbizottság tagját indította sikertelenül. Az LMP jelezte, az Alkotmánybírósághoz fordul a jegybank felügyelő-bizottsági tagjainak megválasztási eljárása miatt, sérelmezve, hogy jelöltjéről az Országgyűlés nem szavazhatott.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Nem valószínű, hogy a Balaton kiszáradna a következő évtizedekben, de a vízállásban komolyabb változások lehetnek, és erre a legjobb válasz az alkalmazkodás lenne – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója. Beszélt arról is, hogyan kellene átalakítani a tó partjait.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×