Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Több lesz az autóvezetési vizsgabiztos a fővárosban

A korábbinál csaknem kétszer több vizsgabiztost alkalmaznak, így csökken az autóvezetési vizsgára jelentkezők várakozási ideje Budapesten - közölte a fővárosi kormányhivatal.

A Magyar Nemzet hétfői számában írt arról, hogy az autósiskolák képviselői demonstrációt terveznek a hétvégére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épülete elé. Mint írták, Pető Attila, az Iskolák a Biztonságos Közlekedésért Egyesület elnöke szerint az iskolák és a tanulók érdekeit is sérti, hogy a fővárosban a vizsgáztatók száma a közelmúltban kevesebb mint a felére csökkent, a tanulóvezetők pedig csak több hónapos várakozási idő után kaphatnak időpontot.

Pesti Imre kormánymegbízott ezzel kapcsolatban közleményben azt közölte: a kevés vizsgabiztos miatt kialakult helyzet megoldásáért Budapest Főváros Kormányhivatala egyeztetést kezdeményezett, a tárgyalások eredményeképpen a kormányhivatal költségvetése már márciustól "megengedi", hogy a vizsgabiztosok számát csaknem megduplázzák.

Ugyanakkor kiemelte, hogy a kormányhivatal eddig sem bocsátott el vizsgabiztos alkalmazottat, de a szerződéses vizsgabiztosok foglalkoztatására már nem volt lehetősége.

A kormánymegbízott közleménye szerint a több vizsgabiztosnak köszönhetően csökken a várakozási idő, és az új vizsgabizottságok munkába állításánál figyelembe veszik, hogy mely tanulóvezetők kényszerültek arra, hogy sokat várjanak a vizsgaidőpontra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. Norris mögött a négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a vb-pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes fiatal olasz pilótája állhatott fel. Antonelli így 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×